Szóval a Kövér, és az ő ügye

Vasárnap óta sorra olvasom a cikkeket, nyilatkozatokat, kommenteket arról, hogy a házelnök még a saját kommunista múltját is képes megtagadni, ettől is lenne aljas.

Holott Kövérnek ez ügyben nem volt mit megtagadnia: nem volt neki kommunista múltja (vagyis nem volt a kádári – amúgy már rég szocializmusnak nevezett – rendszer támogatója).

Az, hogy egy évig a Társadalomtudományi Intézetben (amelyet a hatás kedvéért többen is egyenesen a Központi Bizottsággal azonosítottak) dolgozott kezdő kutatóként, az égvilágon semmit nem jelentett: miután a vékony szolgáltatási magánszektort leszámítva minden intézmény az állampárt kezében volt, a diplomások maximum árnyalatok között választhattak. Független kutatóintézet az országban nem létezett.

Miért fontos ez? Nyilván nem azért, hogy Kövért bármiben is „megvédjem”. Védi a rosseb, ép eszű ember egyébként sem személyeket véd, hanem a történeti igazságokról beszél. A történeti igazságnak pedig szerves része, hogy Kövérnek ezzel szembe volt egy igencsak masszív liberális múltja. Ő ugyanis már 1983-tól (!!!) ellenzékiként működött, amikor pedig az értelmiség igen nagy része még mélyen aludt. A későbbi Fidesz alapítói, vele együtt ekkor hozták létre a szuverenitásáról híressé vált Bibó Kollégiumot. Ebben alapvetően az önkormányzatiság gondolatával és az egypárti hierarchia lebontásának jogállami lehetőségeivel foglalkoztak. Ez tehát egy liberális góc volt, az alapvetően antiliberális rendszeren belül.

1985-ben pedig Kövér az egyik szervezője volt annak a szarvasi történelmi-tudományos konferenciának, amelyen 200 fiatal vett részt, anélkül, hogy erre engedélyt kértek volna erre a hatalomtól. Emiatt hatalmas botrányt csaptak Grósz titkárságán, de ettől a Kollégium már nem rendült meg. Továbbra is azt képviselte, hogy vissza kell állítani a jogállamiságot.

Összefoglalva tehát ezt a liberális múltját tagadta meg, nem tegnap óta Kövér, ehelyett állt át a nacionalizmusra és a fasiszta uralmi módszerek preferálására.

És most mégsem ezt vetik a szemére az ellenzéki oldalon, hanem egyszerűen átveszik tőle a kommunistázást, pusztán azért, hogy visszaverjék rá, akár egy hazugság árán is. Jelezve, hogy tényleg az egész társadalmat be tudja lengeni az orbáni szellem, és még az ellenzéke oldalán is mindenben a kettévágás, a csoport-gyűlölködés, a blokkosodás, a foci-mentalitás a lényeg. Hogy még ott sem politikai filozófiákban, történelmi folyamatokban és működési rendszerekben, hanem olyan ócska klisékben illik gondolkodni, amilyen például a kommunistázás, na meg „üsd, vágd, nem apád” politikája. Ez itt elkezdett kommunistázni? Hát akkor majd mi visszakommunistázzuk, és kész!

Pedig ebből az égvilágon semmi nem jön ki, nemhogy bármiféle konszenzus, amely arról győzné meg a közvéleményt, hogy van alternatíva.

Itt aztán minden van, csak alternatíva nincsen.

Mitől lenne, amikor épp az illiberalizmussal egyértelműen szembeállítható eszmeiségért: a liberalizmust senki nem áll ki, azt senki nem képviseli? Hiszen még egy egykori, hitehagyott liberálisnak sem azt veti a szemére, hogy a liberalizmusát tagadta meg, hanem inkább rákeni a kommunistaságot, hogy aztán ugyanakkora erővel lekommunistázhassa, mint amilyennel a fideszesek teszik ezt, másokkal.

Komolyan nem értem: ha ez az oldal is ugyanazokkal a patentekkel dolgozik, akkor igazából mi fog változni, ha mégis sikerül leváltani az illib kormányt? És ha ezzel a kormánnyal jellemzően a saját módszereivel mennek szembe, akkor az mi a fenétől fog megbukni, egyáltalán?!