Szlávik János lánya is Dubajban nyaralt, míg a főorvos nyárra sem ajánlja az utazást

A külföldi utazás ugyan nem tiltott, ám nem lehet elmenni amellett, hogy a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa épp a koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik fő arca, aki nem egyszer vett részt az operatív törzs sajtótájékoztatóján szakemberként.

 

Február második felében Szlávikot vakcina és utazás témában kérdezték a Weco-Travel webináriumán. Akkor azt nyilatkozta, a koronavírus miatt nyárra még nem venne repülőjegyet. A határok megnyitásról szólva elmondta, a járvány elején még bízott benne, hogy nyárra rendben leszünk, majd nyár végére tolta az időpontot.

 

"De most teljesen el vagyok bizonytalanodva, inkább őszre teszem a nyitást, még nem vennék repülőjegyet nyárra” – mondta az infektológus főorvos.

 

Alig pár nappal ezelőtt pedig arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezés miatti hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba. Mindezek fényében kissé ellentmondásos, hogy Szlávik családtagjai külföldre utaztak nyaralni, pont akkor, amikor a harmadik hullám tombol, s folyamatosan nő a fertőzöttek és a kórházban ellátottak száma – írja a Blikk.