Szégyentáblát vezetett be a vidéki iskolaigazgató – nyilvános korbácsolás még nem lesz...

A Magyar Narancs által megtalált bejegyzés szerint az iskola egyik legforgalmasabb pontján, a bejárattal szemben található faliújságra kikerül azok teljes neve, osztálya és elmarasztalási formája, akik bármilyen vétséget követtek el.

 

„Egy a Tatabányai Szakképzési Centrum által fenntartott szakgimáziumban sajnos rendszeressé vált, hogy az igazgató az alapvető kötelezettségeit elhanyagolva, vagy a jogszabályokkal ellentétes módon elvégezve, autoriter magatartását ezzel fenntartva végzi munkáját.

 

Tökéletes példa erre, hogy „pedagógiai módszerre” hivatkozva alázza meg saját diákjait bármilyen kisebb, avagy nagyobb szabályszegés esetén. Már a legkisebb kihágásért úgynevezett „szóbeli igazgatói figyelmeztetést” kaptak a tanulók, ami egy nem létező elmarasztalási mód.

 

Előfordul, hogy egy hangosabbra forduló gyakorlati óra vált ki nemtetszést, de vannak esetek, amikor a büntetés jogosnak mondható, és ez ellen nincs is kifogásunk. Azonban az elmarasztalás gyakorlati formája ellen már van, mely során egy jól látható helyre, az iskolai faliújságra (mely az iskola egyik legforgalmasabb pontján, a bejárattal szemben található) kikerül azok teljes neve, osztálya és elmarasztalási formája, akik bármilyen vétségeket követtek el.

 

Ez több ponton is sérti, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is.

 

Ilyenkor az emberben jogosan merül fel a kérdés, hogy mit tesz ez ellen a diákok érdekeinek képviseletére fenntartott Diákönkormányzat? Nos, az intézményben bár hivatalosan létezik a DÖK, de ennek jogai igencsak háttérbe vannak szorítva, amin a vezetőség változtatni sem kívánkozik” – áll a Független Diákparlament fb-posztjában a megdöbbentő történet.