Szégyelli a választás eredményét: Ki- és lelép a népszerű magyar zenekar alapítója

Bejegyzésében Rácz elárulja, már évek óta gondolkodott a kivándorláson, mígnem aztán az országgyűlési választás eredménye megadta neki az utolsó lökést:

 

„A ’választáson’ történtek miatt meghoztam a felelős döntést, emigrálunk, mert ha itt maradunk, akkor az kb. olyan lenne, mintha kizavarnám a kislányomat az autópályára játszani. Ha nem világos, amit itt leírok, kérlek, hallgassátok meg miket ígér hazánk ’vezetője’ a gondolkodó és művész embereknek.”

 

Rácz szerint a Pannonia Allstars Ska Orchestra „nem azért jött létre hogy trendi menő zenekar legyen” és nem akartak megfelelni „semmilyen trendnek, szájíznek, politikai nyomásnak sem hangszerelés sem szöveg és sem külső megjelenést illetően”. Ugyanakkor úgy véli, ez mára megváltozott:

 

 

„Nekem olyan áron nincs szükségem arra a ’sikerre’, ami mostanában elég sűrűn volt/van emlegetve a zenekaron belül. Ezért az állítólagos sikerért cserében olyan zenét kellett volna játszanom, alkotnom, ami nekem nem tetszik… Nem érdekel a hazug, uszító, szervilis lakájmédia rádiós lejátszása sem, sőt úgy döntöttem, hogy letiltom a dalaimat, ha esetleg eszükbe jutna valamelyiket lejátszani.”

 

A 24.hu idézi a zenekar válaszát is. Ebben többek között az áll, hogy meglepték őket a Rácz bejegyzésében foglaltak. Az együttes úgy fogalmazott, hogy a dalszövegeikben kívánják elmondani véleményüket, a direkt politizálástól viszont továbbra is tartózkodnak, ugyanakkor értetlenül állnak Rácz távozása előtt, hiszen az indokait egészen a Facebook-posztig nem hozta nyilvánosságra.