A beszélgetést szemléző 24.hu szerint Simonka a Telex-interjúban azt állította, miután bekerült a fideszesek körébe, pontosan megtudta, miket követett el Lázár János. Konkrétumokat nem árult el a portálnak, azt viszont igen, hogy jelenleg nincs beszélő viszonyban az építési és közlekedési miniszterrel. A viszonyuk megromlását többek között arra vezeti vissza, hogy Lázár „elkezdett engem szívatni, hogy nem járok be a frakcióülésekre,” majd több konkrét ügyben – például Mezőhegyes ügyében – is összekaptak.
Lázár Jánossal való konfliktusáról is beszélt. „Lázár egy ufó az én szememben, nem tudom megmondani, hogyan történnek ezek. Olyan dolgokat csinál meg, amiket másnak nem engednek. Ha akar egy körforgalmat csinálni a levegőben Vásárhelyen, akkor ő megcsinálja, akkor is, ha az 10 milliárddal többe kerül. Ha 12 milliárdot akar költeni a makói fürdőre, akkor költ. Miközben nincs pénze az országnak. Ez számomra értelmetlen. (…) Lehetnek olyan információi, amikkel zsarolhatja a felső vezetést. Mert mindent megtesz. Olyan dolgokat is, amikről utólag mindenki azt mondja, hogy kár volt."
Az interjúban rákérdeztek, hogy ha utólag Simonka világosan látja a Fidesz belső működésének problémáit, miért nem szállt ki idejében a politikából.
„Jó katona módjára végeztem a dolgomat, közben azzal voltam elfoglalva, hogy Dél-Békést felrázzam, nem a budapesti Fidesz működésével. Sőt, ha igazat akarok mondani, még azzal sem foglalkoztam, hogy mit szavazunk meg a parlamentben. Nem értettem az egészségügyi törvényhez, maximum annyi érdekelt, hogy nálunk az orvosi rendelők fel legyenek újítva. Nem értettem az alkotmány módosításához, ha azt mondták, hogy ezt így kell megszavazni, akkor így szavaztuk meg. Egy csomó dolgot nem értettem a parlamentben, de ha azt kiabálták be egy szavazásnál, hogy igen, akkor igennel szavaztam. És nem csak én. Nem érdekelt, hogy működik a Fidesz vagy a kormány, amíg ide, Dél-Békésbe tudtam hozni a körzetnek járó pénzeket”
– magyarázta Simonka György, hozzátéve, neki nem a rendszerrel van baja, hanem egy-két emberrel.
Állítása szerint „egy országgyűlési képviselőnek az ország ügyeivel is kéne foglalkoznia, de soha nem foglalkoztam vele. Mint egy buldog, mentem előre, és harcoltam ki forrásokat fideszesekkel szemben Dél-Békés számára. Igen, fideszesekkel szemben, hiszen az ellenzéknek sosem osztanak lapot. (…) Sikerült is annyi fejlesztést megvalósítanunk az én képviselőségem alatt, mint azt megelőzően 40 év alatt sem. Amit meg nem tudok megváltoztatni, azzal nem foglalkoztam. Hol érdekel engem az, hogy mekkora birtokot épít a Lőrinc vagy a Viktor? Engem csak az érdekel, hogy én hogyan tudok boldogulni, és hogyan tudom elvégezni a rám bízott feladatokat."
Mint mondta, nem tartja magát erkölcsileg magasabb rendűnek Orbán Viktornál:„Nem vagyok irigy Mészáros Lőrincre sem, nem érdekel, hogy van ezer milliárdja. Talán csak az érdekel, hogy óriási károkat okoz a Fidesznek és a közéletben is. Rombolja a közbizalmat. Eléggé átlátszó, hogy Lőrinc azért kapja meg ezeket a pénzeket, mert úgy alakítják a közbeszerzéseket. Ez természetesen visszás, de nem törvénytelen.”
Simonka elárulta azt is, hogy utoljára 2022 tavaszán, a választások előtt beszélt Orbánnal: „Amikor behívott, mindig várnom kellett kicsit, egy szinttel lejjebb, a Rogánnál, míg a Viktornál fent volt valamelyik nagykövet, vagy bárki. Közben meg Rogán fogadta a Habonyt, meg másokat. Aztán amikor volt fél órája, akkor felmentem a miniszterelnökhöz, és tájékoztattam az ügyemről, többek között arról is, hogy szerintem Lázár csinálja ezt velem. Ő azt mondta, hogy nem hiszi, de majd utánajár. Szerintem nem volt rá ideje, hogy utánajárjon vagy Lázárék félretájékoztatták.”
Nem tagadta vélt hatalmát sem: „azt gondoltam, hogy én bármit megtehetek, mert Orbán Viktor kedvel engem, mert velem mindig megvan a kétharmad, hozom ezt a körzetet, amiről mindig úgy tűnt, hogy fideszes jelölt nem tudja hozni. Vertem az asztalt a minisztériumokban a körzetem érdekében, éppen csak a cipőmet nem vettem le, hogy azzal verjem. Mindenkinek ráléptem a tyúkszemére, aki a mi körzetünkkel szembement" – fogalmazott.
Simonka arról is beszélt, hogyan került összetűzésbe Rogán Antallal.
„Az én időmben úgy volt, hogy mindenki posztolhatott, de ezeket figyelték. És ha valaki valami rosszat írt, akkor azt visszavonatták vele. Egyszer kajakoztunk a barátaimmal, előtte rendesen bepálinkáztunk. Akkor volt a Pride, én meg kiírtam, hogy a buzeránsok csak provokálnak minket. Hívott Rogán titkára, hogy vegyem le a posztot. Mondom, hagyjál már, hát ki vagy te, hogy megmondd nekem, mit csináljak, ez az én véleményem, egyébként is erős vagyok, már be vagyok pálinkázva. Eltelt egy óra, hívott a Rogán, hogy Simi, a te érdekedben vedd le a posztot. Én akkoriban még azt gondoltam, ez a poszt beleilleszkedik a Fidesz rendszerébe, hiszen a felszínen mi nagyon ellene vagyunk a homoszexuálisoknak. Utána jöttem rá arra, hogy tele van buzival a Fidesz.”