Schmidt Mária ideológiai okokból nem hozna Magyarországra nyugati egyetemet

Schmidt azt mondta, hogy Kína befejezte vagy legalábbis felfüggesztette ideológiai offenzíváját, ezért nem kell félnünk a Fudan Egyetem budapesti kampusznyitásától. Szerinte arról is lehetne tárgyalni, hogy a Harvard vagy a Yale költözzön ide, de ő nem hozna most ide nyugati egyetemet. Indoklásában egy merész ugrással a futballisták térdeplését hozza fel, ami a rasszizmus ügyének erőltetésére példa szerinte, és csak az amerikaiak „importcucca”.

 

A Szusza Ferenc Stadionban játszott magyar–ír meccsen a hazai szurkolók kifütyülték a letérdeplő íreket, Schmidt szerint ez provokáció volt, amire reagáltak a drukkerek. A térdeplés okán aztán előkerülnek azok a panelek, amelyeket Orbán már többször elmondott: a magyar ember csak templomban térdel le, és mivel soha nem voltunk gyarmattartó ország, az egész nem a mi ügyünk, és csak politikai marketing megy a fociban is.

 

Az ír szövetségi kapitány a meccs után szóvá tette a magyar drukkerek viselkedését, Schmidt ezt is támadásnak véli, és merészen egy kalap alá véve az egész futballéletet, erőltetett párhuzamot hoz.

 

„Amikor Nagy-Britanniából, meg Írországból átjönnek a drukkerek, azok hogy viselkednek? A hollandok? A BL-döntő előtt a ’fejlett nyugatiak’ szétverték Portót. Baromira elegem van ebből az attitűdből, hogy azért, mert valaki nyugatról jön, azt hiszi, hogy beszólhat. Ne szóljon be! Amikor szétverték Portót, mi beszóltunk nekik? Nem emlékszem, hogy valaki Magyarországról odament volna, és beszólt volna nekik. Legyen abból elég, hogy ők állandóan beszólnak. Nem vagyunk rájuk kíváncsiak.”

 

Schmidt az uniót is kritizálta, ami szerinte ideológiai nagyhatalomként tekint magára. Úgy véli, hogy az Európai Uniónak felesleges Kína és Hongkong vitájával foglalkoznia (a magyar kormány ebben az ügyben rendszerint vétóz), inkább a Balkánnal vagy Ukrajnával kéne törődni.

 

Putyinra és Oroszországra is kitért, szerinte fel van nagyítva a világpolitikai szerepük, nem jelentenek olyan nagy fenyegetettséget, mint ahogy azt Amerika sugallja.

 

Természetesen a sajtószabadság kérdése is előkerült. Schmidt arról beszélt, hogy a politikai korrekt beszédmód Nyugaton tönkretette a sajtószabadságot, de nálunk még van lehetőség a nyílt vitára. Schmidt úgy véli, belefér az, hogy másokat megsértsünk, a közélet nem pszichoterápiás csoport. „Nem arról is szól az emberi együttélés, hogy megsértjük a másikat, aztán bocsánatot kérünk, összeveszünk, aztán kibékülünk? Emberek vagyunk, vannak indulataink, vannak rossz napjaink, ahogy jók is. Miért kell ebbe a hatalomnak, az államnak, a techcégeknek beleszólniuk?” – nyilatkozta Schmidt Mária.