Robbanás történt a szombathelyi Kutatók Éjszakáján

Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a baleset során öt 8-12 év közötti gyerek és három felnőtt szenvedett könnyebb sérüléseket.

 

Az eddigi adatok szerint az egyetemi központ 309-es termében kálium-klorid és a réz-szulfát sókkal lángfestést végeztek, a kísérlet során alkohol borult az asztalra, ami reakcióba lépett a kísérletben szereplő anyagokkal.

 

Hozzáfűzte: a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szemlét tart a helyszínen - Németh István, az egyetem rektorhelyettese korábban szintén azt mondta, igyekeznek rekonstruálni az eset körülményeit, vizsgálatot folytatnak.