Puzsér: Vállalja az előválasztást – feltételekkel; nem tud róla, hogy a kampányfőnöke dolgozott volna az MSZP-nek; amúgy meg Gyurcsány

Bangóné és Bayer ugyanazon érem két oldala – elsöpörni. Karácsony Gergely az MSZP-nek kedvező gyenge vezető – elsöpörni. Viszont mindenről Gyurcsány tehet – elsöpörni.

 

Budapest-Vásárhely tengely – „egy a centrum”

 

Nagyjából ez – is – adta az LMP-Jobbik(?) főpolgármesteri aspiránsként elindított jelölt, Puzsér Róbert mai flaszterhangulatú sajtótájékoztatójának a gerincét. S természetesen az előválasztással kapcsolatos kinyilatkozások és annak feltételei, amitől nem zárkózik el, de az esetleges kudarcáért nem fogja vállalni a felelősséget.

 

Meggyőződése szerint Budapest lényegét tekintve nem különbözik Hódmezővásárhelytől, mivel a Vásárhelyen bevált recept Budapesten is működne – nyitott felvezetésében Puzsér. Ennek értelmében a NER alapvetően „centrum-pozícióból” leváltható, DE nem a balszélről, hanem a centrumból. Véleménye szerint egy LMP-s vagy Jobbikos szavazó nem azért az, ami, hogy a DK-ra vagy az MSZP-re szavazzon.

 

Amint Hódmezővásárhelyen sem az MSZP jelöltjét hozták ki győztesnek, hanem egy kifejezetten „centrum-jelöltet”, amint – véleménye szerint – Budapesten is többségben vannak a „centrumszavazók”, ami természetesen(?) az LMP, a Jobbik, a Momentum szavazóit jelenti: „Az ellenzéki szavazók 40 százalékát az LMP és a Jobbik szavazói teszik ki/.../, ezek nélkül a DK és az MSZP nem fog főpolgármestert, sem polgármestereket nyerni” – állítja.

 

 

Az előválasztást vállalja, a meghiúsulását nem

 

Puzsér ennek tudatában három pontban tett magabiztosan a főpolgármesteri előválasztásban való résztvételével kapcsolatosan „visszautasíthatatlan” ajánlatot.

 

1. Egy korrekt, a tavalyi s az idei uniós választási arányok leátlagolásán alapuló kerületi elosztást;

 

2. Egy budapesti minimumprogram elfogadása, aminek az alapja természetesen az általa képviselt „Sétáló Budapest” programja;

 

3. Eme meghatározott feltételekkel megtámasztott előválasztás – de nem az MSZP megrendezésében.

 

Amennyiben sikerül korrekt alapon koordinálni és elfogadni a DK-val és az MSZP-vel „a pozíciók elseftelése” helyett a budapesti kerületek polgármesterjelöltjeit, továbbá sikerül elfogadni egy átfogó budapesti minimumprogramot, ami alapvetően „zöld”, alapvetően emberi léptékű s tartalmazza az antikorrupciós elképzeléseit, elhárul minden akadály az előválasztásban való közös megmérettetés elől – közölte Puzsér Róbert.

 

Ha az MSZP és a DK el akarja takarítani a választók útjából s ennek fórumot kívánnak teremteni, annak az erőpróbának részéről ezek a feltételi, melyek elutasítása után nem vállalja magára az előválasztási elképzelések meghiúsulását.

 

GYURCSÁNY, GYURCSÁNY, GYURCSÁNY

 

Sajtókérdésre válaszolva határozottan kijelentette, hogy „hagyjuk már ezt az összefogást, mert ez a Gyurcsánynak a kifejezése. Szeretném jelezni, hogy nem akarunk összefogást. Aki ezt a kifejezést mantrázza, értelemszerű, hogy kivel akar összefogni. ÖSSZEFOGÁS – sosincs befejezve a mondat. Összefogás – GYURCSÁNNYAL. Mit jelent az, hogy együtt/.../?, együtt – GYURCSÁNNAL. Volt, sőt ma is van egy ilyen párt, hogy Párbeszéd: párbeszéd – GYURCSÁNNYAL. Minden esetben GYURCSÁNNYAL...!” – fakadt ki nehezen érthető motivációtól indíttatva Puzsér s hozzátette, hogy köszöni szépen, ebből nem kérnek, őket ne szalámizza le Gyurcsány Ferenc – sem Molnár Zsolt (az MSZP fővárosi elnöke – a szerk.), mert ő koordinációban gondolkozik Budapest jövőjét illetően.

 

Arra a kérdésre, hogy az eddig pozíciójában közmegelégedésre tevékenykedő fideszes polgármestereket megtartana-e, kategorikusan kijelentette: „Mi a Fideszt ki akarjuk söpörni Budapestről, nem érdekel, hogy alkalmas-e a polgármesterjelöltjük. A NER része, ennek a korrupt felépítménynek a része, amelyik brutális túlhatalmat gyakorol Magyarországon. Minden létező kerületből ki akarjuk söpörni őket.”

 

 

Nem Szanyi gyakornoka a kampányfőnöke – legalábbis nem tud erről

 

A Szabadhír kérdésére, miszerint nem tartja-e visszásnak az elmondottak tükrében, hogy a Momentum egyik alapítójaként is jegyzett jelenlegi kampánystratégája állítólag hajdan Szanyi Tibor kampányában tevékenykedett, Puzsér Róbert meghökkenve annyit válaszolt: „Ő a Szanyinak a volt embere...?! Én erről most hallok először!” A főpolgármester-jelült – feltehetően kommunikációs - munkatársa szintén megválaszolta kérdésünket, hogy „a Peti ezzel kapcsolatban perelt és azt a pert meg is nyerte.”

 

Mindezt igazolta a Schmidt Mária-féle Figyelő 2018. december 20-án megjelent helyreigazítási közleménye, amelyben kénytelenek voltak elismerni, hogy „Valótlanul állítottuk, illetve azt a hamis látszatot keltettük/.../, hogy Zaránd Péter 2010 előtt, a Gyurcsány-korszakban az MSZP frakciónak dolgozott gyakornokként, majd tovább foglalkoztatva háttéranyagokat készített, illetve Mesterházy Attila egyik parlamenti felszólalásának volt a szerzője. A valóság ezzel szemben az, hogy Zaránd Péter nem dolgozott sem 2010 előtt, sem később az MSZP frakciója gyakornokaként, nem írt az MSZP frakció számára háttéranyagot, illetve Mesterházy Attilának egyetlen felszólalást sem írt.”

 

Biztos, ami biztos, megkerestük Szanyi Tibort is, hogy segítsen tisztázni ezt a félreértést. Szanyi Tibor viszont megkeresésünkre megerősítette, hogy 2010 nyarán, amikor a közelgő önkormányzati választások idején az MSZP kampányfőnöke volt, Zaránd Péter egyetemista gyakornokként segítette a pártban végzett munkáját.

 

(forrás: szabadhir.hu)