Puzsér után a Hír TV-ből eltávolított Veiszer Alinda is beszállna a politikába

Az Új Szó című pozsonyi lapnak nyilatkozva határozottan kijelentette, hogy előállhat az a fejlődési út egy embernél, hogy újságíróként azt mondja, már nem a kérdésfeltevés izgatja – bár a politika is folyamatos kérdésfeltevés –, hanem meg akarja oldani azokat a kérdéseket, amelyeket addig feltett.

 

Azt is hozzátette, hogy itt nincs visszaút, ezért is odázza el folyamatosan ezt a lépést. „Ha egyszer csak úgy döntenék, hogy egy politikai pártban vállalok szerepet, vagy egy kormányban vállalok pozíciót mint oktatási vagy kulturális miniszter, akkor ki kell mondani, hogy vége a sajtós munkának.”

 

Olyan pártot nem tudott mondani, amelyikbe beszállna, vezető arca lenne, ehelyett „egy teljesen brandet” képzel el, egy organikusan fejlődő csapatot.

 

„Nem egy műpártot akarok, és nem is a budapesti értelmiségnek szóló pártot, hanem nagyobb merítést. Ehhez kicsit populistábbnak kell lenni, meg kell tanulnom, hogyan lehet kicsit egyszerűbben fogalmazni, kicsit több emberhez eljutni” - tette hozzá.