Polt Péter, jóreggelt: Az Orbán-családhoz is köthető a Microsoft korrupciós világbotránya

Többek között a NAV és az ORFK szoftverbeszerzéseit is gyanúsnak találták a Microsoft amerikai revizorai. A gyanú szerint a cég magyar vezetése kenőpénzekkel vette rá az állami szervek döntéshozóit, hogy az ő szoftvereiket vásárolják meg.

 

A túlárazott szoftverek eladása után pedig közvetítőkön keresztül visszaosztottak a magyar hivatalnokoknak. A vizsgálatba időközben bevonták az FBI-t, az Amerikai Igazságügyi Minisztériumot és az Értékpapír- és Tőzsdebizottságot is.

 

Az ügyről tudósító Népszava két Orbán Viktor családjához közeli céget is megnevezett, amelyek érintettek lehettek. Az egyik Tiborcz Istvánhoz, a másik ifj. Orbán Győzőhöz, a miniszterelnök testvéréhez köthető.

 

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a magyarországi ügy miatt a Microsoft magyarországi leányvállalatnak 8,7 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) kell befizetnie a peren kívüli megállapodás részeként. Az amerikai anyacég pedig 16,5 millió dollár (4,8 milliárd forint) büntetést fizet a tőzsdefelügyeletnek.

 

Ezzel gyakorlatilag a cég elismerte a szabálytalanságokat, hiszen egyébként akár bíróság előtt is védekezhettek volna. A magyar hatóságok természetesen mélyen hallgatnak.

 

A magyar Microsoft több vezető munkatársától is megvált. A kirúgott üzletemberek közül azóta többen is jól fizetett állásokban dolgoznak az Orbán-kormánynak.