Ővék a Vár, miénk a lekvár

A rekonstrukció ebben az esetben ugyanis azt jelenti, mint rémülten konstatáltam, hogy már egyáltalán nem létező épületeket építenek fel. Persze, a hírekből ismert volt a terv, de nagyon más az, amikor az ember saját szemével szembesül azzal, hogy 2019-ben építenek két házat, amelyek minden téglája és gipsz dísze a 21. századból származik, de úgy néznek ki, mintha amúgy több százéves épületek lennének.

 

A régi épületek értő helyrehozatalának elkötelezett híve vagyok, de az, hogy 50-70 éve elbontott épületeket imitálunk, mintha régiek lennének, totális félreértése mindennek, amit hagyománynak, megőrzésnek, rekonstrukciónak hívnak.

 

Ez valójában Disneyland, amiből még a szerethető játékosságot is kivonták, mert önmagukat túlságosan komolyan vevő, humortalan politikusok találták ki.

 

A Várbeli díszletépítésben külön bizarr, hogy az épületeknek funkciójuk nem nagyon van, miközben az élő és funkcióval rendelkező Ligetet éppen szétépítik hatalmas múzeumépületekkel. Ha már, akkor a múzeumnegyedet simán elhelyezhetnék itt is. Erre Zoboki Gábornak néhány éve volt is egy terve. De persze az is igaz, hogy kétszer annyi ingatlant építeni kétszer akkora biznisz.

 

Földes András