Öt lakó és két dolgozó is megfertőződött egy zuglói idősotthonban

Szirmai Viktor főigazgató a lapnak elmondta, a két munkatárs az elmúlt tíz-tizennégy napban már nem dolgozott, a többi munkavállaló tesztje negatív. Hogy hogyan jutott be a vírus az intézménybe, arról nem szeretett volna találgatni.

 

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy bár a hatóság nem rendelt el semmilyen, a korábbi gyakorlattól eltérő működést, elővigyázatosságból a fertőzöttek környezetében élő mintegy száztíz lakót egy magánszolgáltató segítségével letesztelték és a teszt minden esetben negatív lett.

 

Az Olajág Otthonok kilenc intézményéből négy működik a XIV. kerületben. Ezek közül az egyikben észlelték most a fertőzést. Magyarországon egyre több idősotthonban bukkan fel a koronavírus, eddig a legsúlyosabb helyzet a Pesti úti intézményben állt elő, ahol már csaknem 200-an kapták el a koronavírus-fertőzést és nyolcan elhunytak.