Őrizetbe vették a tragikus balesetet szenvedett Hableányt követő Viking Idun kapitányát is

Az indoklás szerint a Viking Idun, amely néhány méternyire követte a Viking Sigynt, szintén elmulasztotta a bajba jutott és hirtelen elsüllyedt Hableány utasainak és személyzetének a kimentését. Az Idun szállodahajó szintén ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

 

Bár a kapitány a felhívásra önként jelentkezett, a nyomozó hatóság őrizetbe vette. Ugyanakkor a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a gyanúsított önkéntes megjelenése miatt a nyomozási bírónak azt indítványozta, hogy ne letartóztassák, hanem csak a sokkal enyhébb fokú bűnügyi felügyeletet rendeljék el vele kapcsolatban. Az ügyészség az eset súlyához képest szokatlanul enyhe megítélése érthetetlen. Továbbá a rendőrség sem volt eddig a helyzet magaslatán, amikor szinte a kezdetektől rendelkezésre állt az a videófelvétel, amelyen egyértelműen látszik, hogy a két nagy hajó egyike sem állt meg. Ez közúti közlekedésben gondatlanságból elkövetett cserbenhagyásos, tömeges halált okozó bűncselekmény. Kérdés, hogy ez nyolc hónap óta miért nem merült fel a másodiknak közlekedő szálloda hajó esetében?

 

Hírportálunk a 2019. 06. 02-án megjelent "Sok az ellentmondás a Hableány elsüllyedésével kapcsolatban" című cikkében az elsők között számolt be arról, hogy az ütközést a Viking Sigynt okozta és azt is hozzátette, hogy a magyar kishajó személyzete – mivel meghalt a balesetben – nem tudja megvédeni magát.

 

Ebben arról írtunk, hogy ha már egyszer – szó szerint – elgázolt egy másik járművet úgy, mint az országutakon, azonnal meg kellett volna állnia és minden tőle telhető segítséget megadni a bajbajutottaknak. Ehhez képest elég hosszúnak tűnt a „fékút” és az esemény után meglehetősen gyorsan elment a helyszínről. Az utána alig húsz méternyire közlekedő szintén nagy hajó is tovább indult, legalábbis a ma közzétett videón ez látszik.

 

Kertész Z István