Orbánt már-már bukottként könyvelik el a Fideszben - pillanatnyilag

Ezzel együtt úgy véli, „ma nem mondhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor három év múlva is meghatározó szereplője lesz a magyar politikának: akár egy önkéntes váltással még 2022 előtt, akár a választók akaratából.”

 

Török Gábor személyes tapasztalata szerint a Fidesz csúcsvezetői között is van olyan vélemény, miszerint ha nem változtatnak, akkor a 2022-es választást is bukják. „És van egy nagyon erős törés a Fideszt irányító fővárosi csoport és az alapvetően az eredményeket hozó, a párt derékhadát képező vidéki politikusok között, akik szerint a központ nem látja, milyen helyben a véleményklíma.”

 

Az érdemi változtatás szerinte az lenne a miniszterelnök részéről, ha leváltaná a vezetői kört szimbolizáló Rogán Antalt és csapatát:

 

- A belső kritikák szerint Rogán Antalnak és Kubatov Gábornak mennie kellene, de ez felveti azt a kérdést is, hogy van-e alternatív politikai elitje a Fidesznek. Ebből a szempontból pedig elég siralmas a kép – véli az elemző.

 

Sokakkal ellentétben Török úgy látja, hogy az ellenzék a 2022-ben is meg tudja ismételni az önkormányzati választáson mutatott egységet, ő legalábbis még nem találkozott olyan ellenzéki politikussal, aki szerint nem lesz megállapodás legalább az egyéni választókerületekben. „Persze mindig lehet hülyének lenni” – engedi meg a politológus, aki szerint Karácsony Gergely főpolgármesterként eddig klasszikus pávatáncot mutatott be, ami hosszú távon nehezen lesz folytatható. „Nem lehet egyszerre harcosan védeni Budapestet a kormánnyal szemben és közben várospolitikusként a megbékélés fontosságát hangsúlyozni.”

 

(forrás: 24.hu)