Orbáni bosszú: levágják a gázvezetéket Iványi Gábor hajléktalanokat segítő központjáról

Szervezeteink vitathatatlanul jelentős tartozást halmoztak fel az elmúlt 10 évben, mivel a Fidesz-KDNP kormány következetesen szembe megy a Magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bizottság véleményeivel és jogerős döntéseivel, melyek szerint köteles lett volna egyházi státuszunkat helyreállítani. Azt az egyházi státuszt, amelyet hamis indokkal elvett, majd alkotmánysértő módon halogatott visszaállítani, és csűrve-csavarva a törvényeket, bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtett.

 

Adósságaink ebből a helyzetből adódnak.

 

A Magyar Állam törvénytelenül vette el a tőle átvállalt feladataink hátteréből azt a finanszírozást, pontosan tudva azt, hogy előbb utóbb a teljes ellehetetlenülés szélére sodor minket.

 

Legutóbb a vírusveszélyre hivatkozva, arcpirító módon csökkentették tovább a legszegényebb gyerekek javára működtetett iskoláink kiegészítő támogatását, most pedig elzárják a gázcsapot, esetleg kikapcsolják az áramot vagy a vizet, hogy térdre kényszerítsenek minket.

 

Európának és a magyar népnek is végre rá kellene ébrednie, hogy mindez annak a bosszúhadjáratnak az eredménye, ami elérte azokat, akik tiltakoztak a soha nem látott korrupció, a más vélemény módszeres elhallgattatása, és intézményi autonómia teljes felszámolása ellen.

 

Magyarországon diktatúra van, és az önkény az úr.

 

Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nemcsak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett, és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához, és az európai normák garantálásához.

 

A MET, az OKE és egyéb intézményeink nevében bocsátottam ki ezt a kiáltványt, bátorítva mindenkit a legmagasabb fórumtól a hétköznapi emberek szintjéig, hogy végre mondjunk együtt nemet arra az önkényre, amely immár létezésünket fenyegeti.

 

(kép: hvg.hu)