Orbánékat is megszégyenítette két „kisrendőr” emberségből

"Egy nem humoros, de annál meghatóbb történettel állok elétek.

 

A VII. kerületi Damjanich utca 45-nél hajnali 1 óra körül arra lettem figyelmes, hogy 2 rendőr Károly bácsival, a környékbeli tolókocsis hajléktalannal intézkedik. Megmondom őszintén, örültem neki, mert sajnálom szegényt. Örültem, hogy majd a rendőrök gondoskodnak mentőről, ha kell neki.

 

Csak messziről figyeltem az eseményeket. A rendőrök kedvesen elbeszélgettek vele, amikor az egyikük megkérdezte Károly bácsit, hogy nem fogad-e el tőle egy kabátot.

 

Kikerekedett a szemem! Nem is értettem, hogy mire gondol.

 

Károly bácsi mondta, hogy elfogadja, erre a rendőr elsétált a rendőrautóhoz, és úgy jött vissza, hogy a kezében volt egy zöldes színű, láthatóan meleg, szőrmés kapucnis kabát, amit azzal a lendülettel Károly bácsinak adott. Nem hittem el!!! Károly bácsival összeszorult a szívünk.

 

Hála istennek Károly bácsival minden rendben volt, úgyhogy a rendőrök tovább is álltak.

 

A kabátot átadó rendőrrel beszéltem, aki azt mondta, hogy szolgálata előtt vette magához otthon az említett kabátot, ami a testvéréé, csak ő ki akarta dobni. Ezert a rendőr magához vette, és egész nap a kocsiban fuvarozta, hogy majd odaadhassa egy rászorulónak.

Számomra hihetetlen ez az egész!!! Fontosnak tartottam veletek megosztani, ha már olyan rossz híre van a rendőröknek.

A kabát átadását gyorsan le is fotóztam, hogy illusztráljam is a sztorit!

 

Utólagosan egyeztettem az intézkedő rendőrökkel, és mondták, hogy mivel intézkedés közben közszereplőnek minősülnek, ők nem bánják, ha megosztom a képet másokkal.

 

A kabátot átadó rendőr egyébként Molnár Dávid rendőr őrmester, a társa pedig Farkas Márk rendőr őrmester, akik a BRFK VII. kerületi rendőrkapitányságon dolgoznak.

 

Köszönöm, ha megosztjátok!"