Orbán Polt feleségét nevezte ki közpénzügyi felelősnek

Egyértelműen objektív tevékenységei közé tartozik többek között, hogy részt vegyen a pénzügyi tárgyú jogszabályok előkészítésében, biztosítsa a kormányzati ellenőrzések módszertani hátterét, ellássa az Állami Számvevőszékkel, a szakmai és civil szervezetekkel, az államháztartásért felelős miniszterrel való kapcsolattartásból adódó hivatali feladatokat.

 

Polt-Palásthy Marianna Polt Péter legfőbb ügyész felesége, aki korábban a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) dolgozott ötmillió forintos fizetésért, de nemrég kiderült, hogy közös megegyezéssel távozott a jegybanktól.

 

A közlönyben egy másik határozat is megjelent, amely a KEHI feladatainak bővítéséről, valamint az úgynevezett Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szól. Az indoklás szerint az államháztartás kormányzati szintű ellenőrzése hatékonyságának növelése céljából van szükség a KEHI és az ÁSZ szorosabb összehangolására.