Orbán lohol diktátor haverja beiktatására

Az érintettek közül 92-en korábban tanárként dolgoztak, amíg a hatalomátvételi incidens után bevezetett, és azóta is tartó rendkívüli állapot keretében el nem veszítették munkahelyüket. A kormány az eltelt időszakban legkevesebb ezer magániskolát bezáratott, a puccskísérletre hivatkozva.

Az esti ünnepségre az eddigi bejelentések alapján számos ország vezetőjét várják, Oroszországot például a kormányfő, Dmitrij Medvegyev képviseli, Szerbiából pedig Aleksandar Vucic államfő utazik Ankarába.

Törökországban június 24-én tartottak államfő- és parlamenti választást, a voksolást Erdogan elnök nyerte 52,59 százalékkal. A választás után a korábbi parlamenti berendezkedés helyett végrehajtó elnöki rendszert vezetnek be. Erről tavaly áprilisban népszavazáson döntöttek a török választópolgárok.

"Gülenizmus" vádjával legutóbb pénteken újabb 176 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökország-szerte.