Orbán Gáspár szerint nem az apja hatalma, hanem Jézus Krisztus Szupersztár segíti őket a többmilliós fenntartásban

 

Alapvetően egyetemistáknak szerveznek alkalmakat, hozzájuk próbálnak szólni, amire lehet mondani, hogy hipszter. „Hogy ez szellemiségben vagy bármi másban jelent-e bármi mást is, azt nem tudom.” Az, hogy a közelmúltban elkezdtek nyilatkozni a sajtónak – a Felházról nemrég a 24.hu közölt hosszú riportsorozatot –,  szerintük azért történik, mert úgy érezték, Isten vezeti őket erre.

 

Szóba került a Fidesz által sokáig üldözött Hit Gyülekezete is, mivel többen hasonlították már hozzájuk a a Felházat. Ember Illés szerint azonban ez a párhuzam sántít, ők soha nem akarnak Németh Sándor gyülekezeti szervezet lenni. De annak örül, ha létezik ilyen párhuzam a két felekezet médiamegjelenésében.

 

„Isten királyságában egy térfél van" – szögezi le Orbán Gaspár az azzal kapcsolatos felvetésre, hogy tükröződik-e a magyar politikai élet megosztottsága a hívők életében.

 

 

A Felház rendezvényeiről az a hír járja, hogy egy-egy alkalmuk költsége több millió forint, sőt, havi szinten a tevékenységük is ennyibe kerül, aminek kapcsán a két interjúalany elárulja, hogy egy-egy vidéki rendezvényük körülbelül 5-600 ezer forintba kerül, de amikor a Millenárison vagy az Akváriumban voltak, az drágább volt.

 

A legnagyobb rendezvényük 5 millió forintba került. „Arra egy egész csapat van, aki azért szokott imádkozni, hogy összejöjjön a pénz, amikor pedig nincs meg a megfelelő keret, gyűjtenek, adományokat várnak. Rendezvényeiken sportolók, énekesek is vesznek részt, de olyan szupersztárok, mint a Szent Szellem, Jézus Krisztus is megjelenik” – mondja Orbán Gáspár.

 

A beszélgetés egy későbbi pontján Ember Illés kifejti, hogy voltaképpen a magyarok ugyanolyan hévvel, ugyanolyan őszintén utasítják el Istent, és fogadják is be a szívükbe.

 

Orbán Gáspár ehhez hozzáfűzi: „A magyar nemzetnek nincs más esélye, mint Jézus Krisztus."

 

(A hvg.hu nyomán)