Ombudsmanhoz fordulnak a kormány fóti kilakoltatási tervei miatt

A Párbeszéd komolyan aggódik a Fóti Gyermekváros, hivatalos nevén a fóti Károlyi István Gyermekközpont jövője miatt. Mivel a tavaly december 29-én megjelent 528/2017-es kormányrendelet szerint egyértelmű, hogy a jelenlegi telephelyet fel akarják számolni és az ellátottakat több helyszínre osztanák szét.

 

A párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a már most is túlzsúfolt, sőt gyermekbántalmazásoktól sem mentes intézményekbe költöztetnék át az itt élőket. A rendelet szerint: Zalaegerszegre, Hévízgyörkre és Kalocsára, a jelenleginél sokkal rosszabb körülmények közé kerülnének át a gyermekváros kiskorú lakói. A felszámolás miatt a fogyatékossággal élő gyerekek eleshetnek a szükséges napi kezelésektől, és a nyugdíjas korú volt nevelők is az utcára kerülhetnek, akik évtizedek óta élnek az ottani szolgálati lakásokban.

 

Bár az uniós előírás szerint a gyerekeket az elavult nagy intézményekből kis létszámú családias környezetbe kellene költöztetni, a kormány cinikus módon úgy tesz, mintha a gyerekváros felszámolása az uniós kitagolás része lenne, miközben pont Fóton hoztak már létre parkosított és integrált környezetű, kis létszámú csoportoknak való családi házakat.

 

Hírek szerint a gyermekvárosban lévő kastélyt Mészáros Lőrinc kezére akarják átjátszani. A Párbeszéd ezért az ombudsmanhoz fordul, hiszen a kormány megsérti az ENSZ gyermekjogi egyezményét és az uniós követelményeket is.

 

Kertész Z István