Olyan bocsánatkérő levelet kapott Orbán a szlovén karikatúráért, hogy a fal adja a másikat

 

Magyarország ljubljanai nagykövete, Szilágyiné Bátorfi Edit olvasói levelet küldött a lapnak, amelyben felháborítónak titulálta a címlapot. Az ügy azonban itt nem állt meg, mert azóta kiderült, hogy a magyar kormány diplomáciai levélben kéri Szlovéniát, hogy akadályozzák meg, hogy a jövőben Orbánról karikatúra jelenjen meg.

 

A lap most választ adott a diplomáciai és példátlan sajtódiktatórikus beavatkozásra, amit a magyar külügy kapitális szereptévesztésében meglépett – ráadásul egy másik ország belügyeiben.

 

Nem kellett volna – olyan választ kaptak, ami még nagyobb pofont repített a hepciás magyar zsebduce-nek.

 

Tomaž Lavrič szlovén karikaturista bocsánatkérő levele Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövethez:

 

"Hálás vagyok a magyar nagykövetnek, és arra kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésemet, amiért a miniszterelnökét a Mladina lapjain szemtelenül és teljesen valószerűtlenül ábrázoltam. Abszolút jogosan háborodott fel rajta.

 

Az ön által küldött levél után mélyen magamba néztem, és felismertem, hogy hibáztam. Tudom, hogy ami történt, nem lehet semmissé tenni, de hadd hozzak fel néhány érvet védekezésképp, hiszen én is csak a körülmények ártatlan áldozata vagyok. Hadd mutassak rá a történet igazi bűnöseire.

 

Első helyen áll természetesen az a kommunista oktatási rendszer, ami agymosást végzett rajtam, és megtörte a nemzet- és vallástudatomat. Bűnösök még a lap főnökei és szerkesztői, akiket jobban kéne figyelni és időben megállítani, hiszen tudják, hogy én milyen felelőtlen és naiv vagyok politikai kérdésekben, meg hát mindenről elhiszem, hogy az úgy van, ahogy. És végül, de nem utolsósorban, bűnös a mi elnéző igazságszolgáltatásunk, ami nem bünteti az ennyire kirívó társadalmi szabálytalanságokat.

 

Hölgyem, én arra kérem önt, ne essen kétségbe miattunk, inkább folytassa segítő munkáját azzal, hogy jó tanácsokkal és jó szándékú kritikával lát el minket, hogy mi magunk is elérhessük azt a példaértékű objektivitást és egyhangúságot, amit önök a magyar médiában már létrehoztak, és hogy újra elhozhassuk azt a rendet, nemzeti erkölcsösséget és keresztényi szeretetet a drótkerítések iránt, ahogyan azt az önök szelíd és jogosan szeretett vezetője, Orbán Viktor parancsolta” – válaszolta magyar diplomatán keresztül Orbán Viktornak Tomaž Lavrič szlovén karikaturista /fordította: Karikaturista Klub/.

 

(forrás: szabadhir.hu)