Novák lemondásával haladunk a mély, sötét ismeretlen felé

Mire fölfogod az egyiket, már újabbak léptek a helyébe, és nem a törvény vagy a morál oltja ki őket, hanem egyik bűn a következőt. A puszta tömegük alatt elveszel, megsemmisülsz. De nem csak az egyén, az ország is. 

 

Sehol autokráciának olyan könnyű dolga nem volt, mint a mai Magyarországon, az üdvhadsereg vagy egy csapat pompom lány elég volna, hogy a hatalmon lévők jól érezhessék magukat. „Elegünk van”, „Orbán, Novák takarodj” skandálták tegnap a Sándor-palota felé vonuló tüntetők. Nem, még mindig nincs elegük, máskülönben a köztársasági elnök alig egy nap után haza se mert volna jönni Katarból. Az autokrácia minden szintje biztonságban van, a másod- és harmadvonala is kénye-kedvére tobzódhat. 

 

Bár a héten nem ők uralták a híreket, megemlítenék kettőt a rezsim tipikus figurái közül, akiknek gátlástalan és mindig büntetlenül maradó tettei úgy tárják elénk a rendszer leglényegét, akár egy nagyító az alá tett tárgyat. A Nemzeti Színház és a teljes hazai színházi világ kényura, szinte Gulag-parancsnokként uralkodik az általa kontrollált területek felett. A másik efféle rémalak a rezsim címerállata, a náci nyelvezetet anyanyelvként beszélő, a célpontjaiként kiszemelteket azzal gyilkoló újságírója. Mindketten tevékeny aktorai a társadalom megfélemlítésének, közel másfél évtizede tartó felmorzsolásának. Most pedig a köztársasági elnök lépett át egy nagyon vastag vörös vonalat. 

 

Tizenhat tanácsadóval megtámogatva, elődeihez hasonlóan ő is aláírta a rezsim számára igazán fontos, tehát a nemzet számára biztosan kártékony törvényeket. Mindez mostanáig hibátlanul ment neki, aztán valamit elvéthetett. Bár maga is háromgyerekes anya, jóváhagyott egy gyalázatot. Még arról is megfeledkezett, hogy 2022-ben épp ez a kormány rendezett elmeháborodott kérdésekre választ váró „gyerekvédelmi” népszavazást. Az efféle rendszerek mindig az őrület határán egyensúlyozva manipulálnak és hazudnak; az életed emiatt is sok ponton nem találhat szilárd támaszt. 

 

Egyvalamiben viszont olyan biztos lehetsz, mint a halálban: ahol fideszes politikus, őket szolgáló nagykutya van, ott bűntény is van. Ez axióma, mint ahogy két pont között az egyenes a legrövidebb út. Ami meg az államelnököt illeti, valamit rosszul mért fel, vagy ha elé tolták a most lavinaként rázúduló kegyelmi kérvényt, nem tagadta meg az aláírását, mert, mint előtte mindenki más, már ő is hozzáromlott a környezetéhez. Aki nálunk bejutott a hatalom sáncai mögé, az hat hónapon belül más ember lett. Kivétel nélkül mindegyik. 

 

Most már kevesebb tanácsadója van az államelnök asszonynak, mert közülük többeknek is hirtelen kínossá vált az eddig tiszteletre méltónak tartott megbízatás. Elsőként a közismert és népszerű Gundel Takács Gábor indult a kijárat felé, ennek kapcsán közleményt is kiadott. A szöveg első két sora igazán tanulságos: „Alapvetés. Mindenkinek kötelessége szolgálnia a hazáját. Ha a mindenkori Köztársasági Elnök erre felkéri az embert, akkor menni kell”. Szóval már megint „hí a haza”? Ez egyszerre vicces és szánalmas. Ráadásul, amennyiben a köztársasági elnöknek egy mind agresszívabb egyeduralmi rendszer megítélésén kell javítania, márpedig épp ezzel bízták meg, akkor a hazafias kötelesség ellenkező előjelűvé válik, s mindenféle felkérésre a „nem” az egyetlen tisztességes válasz. Így viszont a tanácsadói szerep a Sándor-palotában is egyszerű bűnpártolás. Mellesleg, milyen tanácsra van szüksége egy aláíró robotnak, amiből az autokrácia még zavartalanabb működése érdekében a korábbi néhány kontrollfunkciót is rég eltávolították.  

 

Az ő sorsa azonban érdektelen, ha esetleg tényleg megbukna, érdemtelenül bár, de utána is jól ellesz, anyagi bőségben fog élni. Viszont velünk mi lesz? Megyünk egyre beljebb az autokrácia kiszámíthatatlan világába, mély és sötét ismeretlen felé haladunk. A rezsim törvényei alatt élni semmivel nem kisebb kockázat, mint egy ellenszer nélküli halálos vírus közeledtére várni, és remélni, hogy nem öl meg, te egyedül megúszod. Senki nem ússza meg. 

 

Olyan mérhetetlenek a bűneik, hogy muszáj egyre durvább eszközökhöz nyúlniuk, mert egyedül a csorbítatlan autokrácia biztosítja számukra a túlélést és a büntetlenséget. Ahol a miniszterelnök elkiálthatja magát, hé, emberek, alkotmányt módosítok, ott már bármi lehetséges. 

 

Egy nap akár meg is ölhetnek.