Nem várnak hónapokat – ma megkezdik a barlangban rekedt thaiföldi gyerekek kimentését

„Ma van a nagy nap” – mondta a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn. „A fiúk készek minden kihívásra” – tette hozzá. A mentés – amelyben 13 külföldi és öt thaiföldi búvár vesz részt – három-négy napot is igénybe vehet. Hangsúlyozta, hogy a víz szintje napok óta most a legalacsonyabb, és az időjárás is kedvező.

 

Az elmúlt napok száraz időjárása miatt sokat apadt a víz szintje. A hatóságok nem szeretnék kockáztatni, hogy egy újabb monszuneső romba döntse terveiket, és rontsa a fiúk kijutási esélyeit.

 

A thaiföldi hatóságok várakozása szerint az első gyerek helyi idő szerint vasárnap este 9 órakor érheti el a barlang kijáratát. Minden fiút két-két búvár segít a körülbelül 4 kilométeres úton. A gyerekeket egyesével, szakaszosan indítják el.

 

Vasárnap sportbúvárok és mentőorvosok érkeztek a barlang szájához. A média munkatársainak közelben felállított táborát kiürítették, és az ott tartózkodó több mint ezer thaiföldi és külföldi újságírót elküldték azzal, hogy a fejleményekről később hivatalos sajtótájékoztatót tartanak.

 

A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodik a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában.

 

A kimentésük veszélyes: egy búvár napokkal korábban életét vesztette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros vízben. A profi merülőknek is 5-6 órára van szükségük ahhoz, hogy megtegyék az utat a barlang szájától a csoport tartózkodási helyéig, a fiúk közül többen nem túl jó úszók.