Nem látok!; – kiáltott a táncoló fiatalember, összeesett és már nem sikerült újraéleszteni

Az esport bárban társasjátékok és számítógépes játékok várják a vendégeket.  Információnk szerint a fiatalember egy hat fős társasággal volt, a mellettük lévő asztaloknál egy osztálytalálkozón beszélgettek fiatalok a tanáraikkal.

 

-A fiú egy videojátékra táncolt a testvérével, majd visszament az asztalához. Ott megpróbált megtámaszkodni, miközben felborított egy pohár sört. Szóltam az asztalánál ülő lánynak, hogy vigyázzon, nehogy elázzon a mobiltelefonja - mondta el a szomszéd asztalnál ülő fiatalember. - Nem ittasság miatt tántorodott meg a srác. Azt mondta a társainak, hogy nem lát, majd összecsuklott. A fiatalemberhez azonnal mentőt hívtak, majd kiderült, hogy nincs pulzusa.

 

A testvérének a barátnője kezdte meg az újraélesztést és tanárok is odamentek segíteni. A bárt negyed 11-kor mindenkinek el kellett hagynia. Sokáig próbálták visszahozni. Egyszer úgy tudom sikerült is, de ismét leállt a szíve és már nem lehetett megmenteni. Nagyon szomorú, ami történt – nyilatkozta egy másik szemtanú.

 

(a cikket teljes egészében a 112press.hu oldalán olvashatják)