Nem csökkennek a fagyhalálok: Eddig 149 ember halálát okozta a hideg

Az emberjogi szervezet adatai szerint 149 rendkívüli kihűléses eset fordult elő. Az MSZF értesülése szerint az áldozatok 53 százaléka a szabad ég alatt, ill. kórházba szállítása közben, vagy beérkezése után halt meg, 47 százaléka pedig fűtetlen lakásában.
 
 Az emberéletben keletkezett eddigi veszteségből az MSZF arra következtet, hogy az enyhébb tél miatt ugyan kevesebben fognak meghalni, mint a múlt télen, de továbbra is tömeges jelenség marad a fagyhalál, tekintettel a nyomorban élő 1-1,5 millió emberre, és a tömeges kilakoltatásokra. 
 
Tavaly 10-11 ezer ember feje fölül vették el a fedelet 3600 kilakoltatás keretében anélkül, hogy más lakhatást biztosítottak volna nekik. A február közepén véget ért szociális tűzifa-akció keretében a rászorulóknak kb. a fele jutott fűtőanyaghoz – írta a Magyar Szociális Fórum.