Negyedéves propagandalapban köszönti a nyugdíjasokat Orbán

A 16 oldalas „magazin” első számában Orbán Viktor köszönti a célközönséget.

 

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, a lapban az idősek egyebek mellett egészségügyi kérdésekről, a nagyszülői gyedről vagy a Nők 40 programról is olvashatnak.

 

A magazin a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg.

 

A miniszterelnöki megbízott elmondta, az idősek munkája nélkül Magyarország ma nem állna olyan fejlettségi szinten, mint napjainkban, és ezért – mondta – „köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik”.

 

Novák Katalin azt mondta, a nyugdíjasok a negyedéves magazinból közvetlenül, hiteles forrásból kapnak tájékoztatást minden őket érintő kérdésről. Utalt arra, hogy a koronavírus-járvány idején voltak, akik visszaéltek az idősek kiszolgáltatott helyzetével, és nem is mindenhonnan kaptak hiteles tájékoztatást.

 

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke ismertette: 2 millió 130 ezer példányban jelenik meg az általuk kiadott magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

 

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, azért javasolták a tájékoztató újság kiadását, mert sokszor téves információk jelentek meg az időseket érintő ügyekben. Példaként említette, hogy idősek azért estek pánikba, mert valahol azt olvasták, csökkentik vagy megadóztatják a nyugdíjukat. Kell egy olyan fórum, ahol az ilyen téves hírekre azonnal lehet reagálni – mondta.

 

A lapban Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal és férjével, Feledy Péter újságíróval, valamint Farkas Bertalan űrhajóssal is olvasható interjú.