Mint egy (rém)mesében: A keményen dolgozó kisember az ország leggazdagabbja lett

A leköszönő felcsúti polgármester ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy a Konzum PE Magántőkealap teljes egészében az ő, illetve felesége tulajdonába került – számolt be az örvendetes hírről a G7 gazdasági portál.

 

Azt eddig is sejteni lehetett, hogy a Konzum PE befektetői valószínűleg Mészárosék, de a pontos tulajdoni viszonyok nem voltak nyilvánosak. A portál úgy számol: a friss bejelentés alapján a felcsúti polgármester és családja közvetve, vagy közvetlenül az Opus Nyrt. közel 70, a Konzum Nyrt. 60, továbbá az Appeninn Nyrt. 37 százalékát birtokolja.

 

Ehhez jön hozzá az a részvénycsomag, amelyet Mészáros az Opustól kap egyes cégeinek átadásáért. Így a Mészáros családnak csak a tőzsdén jegyzett cégekben meglévő részesedése 280-300 milliárd forintot ér.

 

A valós összeg ennél is több tízmilliárd forinttal magasabb, hiszen a nem tőzsdei cégek, a földek, a külföldi vállalkozások és a focicsapatok is növelik a Mészáros-vagyont. Az eddigi leggazdagabb magyar, Csányi Sándor vagyonát a napi.hu 260, a Forbes 294 milliárd forintra becsülte 2017-ben.