Miközben nagyszülői gyedről döntött az országgyűlés – hétszázezer ember tb-ellátása kerül veszélybe

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek.

 

Az állampolgárt óvó állam képének ezzel szemben erősen ellentmond a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos döntésük.

 

Ugyanis arról is döntött tegnap a kormány, hogy a jövőben aki bármilyen okból, de három hónapon túl nem fizeti a minimálisan kötelező tb-járulékot, azt megfoszthatják a TAJ-számától és kiesik az egészségbiztosítási rendszerbe és elesik az ingyenes szolgáltatástól – teljesen függetlenül attól, hogy addig mekkora összeggel és milyen időn át fizette a járulékait.

 

Ez azt jelenti, hogy a nehéz élethelyzetben lévők kihullanak az ellátórendszerből s a továbbiakban pedig önerőből és fizetős szolgáltatásokat vehet igénybe. 

 

Ez jelenleg közel 700 000 embert veszélyeztet. A módosítás nem érinti a sürgősségi ellátást. Egyelőre.