Miért örültek a Fidesz győzelmének a Munkáspártiak..? - Félbemaradt interjú Thürmer Gyulával

A 444.hu által készült videóban az első sorokban menetelők közül többeket megszólaltatott a két riporter s a válaszok eléggé meghökkentőek voltak. A Munkáspártiak szinte kivétel nélkül örültek a Fidesz győzelmének: többen arról beszéltek, hogy bár a legjobban a Munkáspárt nyerését tartották volna a legszerencsésebbnek, így is elismerik a kormánypártok munkáját.

 

„Rend és nyugalom, ezt biztosítja a Fidesz és szerencse, hogy ők voltak akkor is hatalmon, amikor a migránsáradat a tetőfokára hágott” - mondja az egyikük. „Ha nem lenne a Fidesz bizony csadorban kellene a postán a csekkeket befizetnem” - mondja egy másik megkérdezett felvonuló.

 

A Munkáspárt elnökét, Thürmer Gyulát kerestük, de kérdéseink megválaszolását egy idő után felfüggesztette s az interjút megszakítva távozott.

 

Ezért csak azt tudjuk leírni, hogy milyen kérdéseket tettünk fel, illetve ha lehetett volna, még mire kértünk volna válaszokat. Egy interjúalanynak joga van megtagadni, megszakítani egy beszélgetést – ezt mi is természetesen tiszteletben tartjuk, bár fel volt ajánlva, hogy a készülő anyagot előzetesen megnézhetné.

 

Amire kíváncsiak lettünk volna:

 

„Világ proletárjai egyesüljetek” - hol van ez a kommunista szlogen már, amikor a Munkáspárt nemzeti pártnak tartja magát és nem akar migránsokat látni az országban..? Pedig a migránsok között is bizonyára sok a proletár – de sajnos erre sem kaptunk választ. Szintén nem tudhattuk meg a pártvezető álláspontját arról, hogy tulajdonképpen miért is örülnek annyira a Fidesz győzelmének? A Munkáspárt a maga 0,28%-os eredményével meg messze elkerülheti a Parlamentet.

 

-Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az a sok „jó” amit a Fidesz kormány véghezvitt, az egy magát baloldalinak tartó pártnak, hogyan fogadható el?

 

-Mit jelenthet az, „hogy amit a kormány jól csinál, azt el kell ismerni”?

 

-Ezek szerint a Munkáspárt politikájának egy jelentős részét a Fidesz valósítja meg?

 

Más forrásokból természetesen kaptunk ezekre a felvetéseinkre magyarázatokat – sőt még a Munkáspártból is többen mondták, hogy ha valaki Marxszal, Kádárral vonul, az ne legyen egyben a Fidesz híve is, hiszen e két világlátás gyakorlatilag kizárja egymást – nem úgy Thürmernél.

 

Minderre egyelten magyarázatot találtunk: számszerűleg nagyon sokan, akik a késő-kádári korszakban szocializálódtak, még mindig az erős államban hisznek, független attól, hogy az hogyan viselkedik a kisemberekkel. S ezt meg is kapják hőn szeretett jelen vezérünktől...

 

A hivatkozott videó egy slusszpoénnal záródik, mutatnak egy, a Munkáspárttal ünneplő fiatalembert, aki a bejátszás szerint a Magyar Igazság és Élet Pártja MIÉP ifjúsági tagozatát is vezeti.

 

Szóval most aztán végképp összezavarodnak a politikai oldalak.

 

Kertész Z István