Mesterházy: Nem a DK-ban kell keresni a hibát

Igaz, hogy nem hadak, még csak nem is százak indultak el a szocialista pártból a DK felé, de a két polgármester Kiss László és Szaniszló Sándor átigazolása komoly csalódottságot keltett az MSZP-ben.

 

Indoklásuk, mely szerint a DK-tól kapják a legtöbb támogatást a programjuk végrehajtásához, önkritikára ad alkalmat – nyilatkozta  a Klubrádió műsorában Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke. Az értetlenkedésen túl ezt át kell gondolni, de nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem előbb a párton belül – véli Mesterházy.

 

Szerinte nem a DK-ban kell keresni a hibát. Fordított esetben ő sem küldene el egy DK-s politikust sem, aki a szocialistákhoz szeretne csatlakozni. A lényeg, hogy az ellenzéki oldalon, ha teszik a baloldalon maradt a két polgármester, hiszen az ellenzéki pártok csak együtt tudják leváltani Orbán Viktort, és azután - ha minden jól megy - csak együtt tudnak majd hatékonyan kormányozni. Az MSZP-s politikusokat arra figyelmeztetik a történtek, hogy figyelniük kell egymásra, ha úgy tetszik, egymás lelkivilágára is, hogy a párt ne olvadjon tovább.

 

Egyébként nem szerencsés, ha az ellenzéki pártok egymástól „csakliznak el” politikusokat, illetve szavazókat, hisz attól nem lesz nagyobb a torta – figyelmeztetett az MSZP korábbi elnöke. Nagy kincs az összefogás, amit az önkormányzati választásokon megtaláltak. Meg kell mutatniuk ezeknek a pártoknak, hogy képesek és hajlandóak együttműködni. Közös listával, közös egyéni jelöltekkel és közös miniszterelnök-jelölttel kell nekivágni a következő parlamenti választásnak – hangsúlyozta Mesterházy Attila.

 

(klubradio.hu)