Mégis módosították a törvényt a 22 éves, diploma nélküli, ám leendő államtitkár-helyettes Rácz Zsófia örömére

Ráczot azután jelölték, mert az eddigi helyettes államtitkár, Illés Boglárka a Fidelitas elnöke lett. Az eddigi törvény legalább egy alapfokú diplomát és szakirányú tapasztalatot írt elő a helyettes államtitkároknak, de Rácz még joghallgató, így alapfokú diplomája sincs.

 

Ezt a fajta jogformálást korábban Rácz Zsófia is elítélte, igaz, akkor még nem tudhatta, hogy egyszer a hasznát fogja látni. A 444.hu szúrta ki azt a Hír TV-s felvételt, amin a leendő helyettes államtitkár még a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ elemzőjeként értett egyet Orbán Viktorral:

 

„Tényleg egy ilyen világban élünk, ahol az emberek már a jogot teljesen, mint egy ilyen gyurmát, azt hiszik, hogy így formálják majd arra, amit éppen szeretnének, elvesznek belőle, hozzátesznek, teljesen, tényleg, a vágyaikkal összekeverve, minden racionalitástól elszakadva használják a jogot. Szerintem egy ilyen helyzetben, egy ilyen világban ez, hogy így ki lett mondva, ez abszolút hiánypótló. És nem azért fontos, mert Orbán Viktor mondta ki, hanem azért, mert igaz” – vélte mindezt nemrég Novák Katalin újdonsült helyettese.