Még egy utolsó lehetőséggel érvelnének a képviselői jogfosztás előtt

Ma a Parlamentben elfogadták a képviselői jogállásról szóló törvényben a honatyák és honanyák jogi lehetőségeinek lényeges szűkítését. A társadalom számára ezek közül az a passzus a legfelháborítóbb, amely arról rendelkezik, hogy ezentúl az országgyűlési képviselők nem mehetnek be előzetes bejelentkezés nélkül a közintézményekbe.

 

Igaz, hogy ez a nem lényegtelen szigorítás a kormánypárti képviselőkre is vonatkozik, azonban ők eddig se nagyon éltek ezzel a lehetőséggel. Az ellenzéki képviselők ezen jogosítványok nélkül azonban nagyon nehezen vagy sehogy se tudják majd érvényesíteni az állam működésével kapcsolatos ellenőrző munkájukat. Azt a munkájukat, amire összességében három millió ember szavazott.

 

Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs, ellenzéki képviselők ma még egy utolsó lehetőségként felkeresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy szakpolitikai kérdéseikre választ kapjanak. Jellemző az esetre, hogy a minisztérium épületének a portása ugyan beengedte a képviselőket, de a folyósokon lévő szobákban, felsőbb utasításra minden dolgozó magára zárta az ajtót, hogy a képviselők ne tudjanak bemenni hozzájuk kérdésekkel.

 

"Ez vicc. Bezárkóztak a szobába, kétségbeesett telefonok mennek, a portás azt mondja, muszáj volt beengedni minket a képviselői igazolvány miatt — “Attila azt mondta, zárjuk be magunkat kulcsra”, hallatszik. Továbbá, hogy ki lehet-e minket kísértetni a biztonsági szolgálattal" - írja Szél Bernadett mai bejegyzésében.

 

A lakosság túlnyomó többsége talán nem is tudja, hogy a közintézményekbe az országgyűlési képviselők előzetes bejelentés nélküli bejutása és ott a korlátozás nélküli kérdésfeltevés joga szinte valamennyi állampolgár érdekét védi. A mai nap megszavazott jogfosztással a képviselőknek az ellenőrzési lehetőségét vonja el, amiből következik, hogy ezentúl a regnáló hatalomnak szinte semmiről nem kell majd számot adnia.  A törvény módosítása a köztársasági elnök aláírásával válik érvényessé. Nincs aggály azzal kapcsolatban, hogy Áder János jóváhagyja a ma megszavazott törvényváltoztatást.

 

Szél Bernadett közösségi oldalán teszi közzé, hogy mint független országgyűlési képviselő, az elmúlt egy évben hol és milyen ügyekben járt, felhasználva azt a jogosítványát, amelyet éppen ma vontak el az összes parlamenti képviselőtől.

 

Kertész Z István; kép: Szél Bernadett fb-oldal