Márki-Zay továbbra is Horn Gyula kabinetvezetőjével dolgozik

Nagy port kavart Hódmezővásárhelyen, amikor napvilágot látott a hír, hogy Horn Gyula egykori titkárságvezetője került a Városháza Kabinetirodájának élére. Baranyi Máriát korábban ITT mutattuk be, amikor portálunknak azt mondta: semmi pénzért nem adná az életéből a szocialista miniszterelnök mellett eltöltött időszakot, mert nagyon sok tanulsággal szolgált az számára – számol be minderről a promenad.hu interjúja.

 

A Kabinetiroda vezetőjével annak kapcsán készítettünk interjút, hogy már letelt a korábban beharangozott két hónap, és még mindig a Városházán maradt. Kitértünk a Kabinetiroda és a Városháza működésére, a Márki-Zay Péterrel való kapcsolatára és a politikai szerepvállalással kapcsolatos kérdésekre is.

 

Korábban azt nyilatkozta, hogy két hónapos átmeneti időre vállalta el a vásárhelyi Kabinetiroda vezetését, megszervezését, szervezetének és munkarendjének kialakítását. Ez az időszak már letelt, de úgy tudjuk, továbbra is Ön vezeti a Kabinetirodát. Ezek szerint meghosszabbították a kinevezését? Ha igen, meddig? És miért döntött a megkezdett munka folytatásra mellett?

 

Valóban két hónapos átmeneti időre vállaltam el a munkát, de polgármester úr felkért, hogy maradjak még egy ideig. Elfogadtam a felkérést. Egyrészt még nem találtuk meg az új kabinetvezetőt, másrészt pedig én magam is szívesen dolgozom, mert jó látni a munkám eredményét.

 

Sikerült-e már felállítani, megszervezni a Kabinetirodát a kinevezése óta eltelt időszakban?

 

Sikerült. Kialakult a munkamegosztás, a struktúra, a munkafolyamatok, egyre összehangoltabb a munka. A legbüszkébb a csapatszellemre vagyok, a jó munkaköri hangulatra.

 

Hány emberből áll a Kabinetiroda, kik a tagjai, és mi az ő feladatuk, szakterületük?

 

Jelenleg 10 főből áll a kabinetiroda, ebből ketten részmunkaidőben dolgoznak. Négyen köztisztviselői, hatan tanácsadói, illetve főtanácsadói státuszban. Jelenleg én vagyok a kabinetvezető, van két titkárnő, egy kulturális és nemzetközi referens (ezt a feladatot korábban két személy látta el) egy ifjúsági és vállalkozásfejlesztési tanácsadó, egy részmunkaidős roma-integrációs tanácsadó, egy sajtóreferens, (aki a vállalatokkal való kapcsolattartásban is közreműködik) egy társadalmi és helyi sajtókapcsolatokért felelős referens és egy részmunkaidős asszisztens.

 

Sikerült-e minden olyan feladatkörre megfelelő szakembert találni, melyekre előzetesen kerestek kollégát?

 

Igen. Ugyanakkor apróbb változásokra még sor kerülhet, ami egy szervezetépítési- fejlesztési folyamat természetes velejárója. Nevezhetném ezt finomhangolásnak is.

 

Elképzelhető-e, hogy Ön marad a végleges Kabinetiroda-vezető? Ha nem, meddig látja el a feladatot, és ki lesz a végleges Kabinetiroda-vezető?

 

Nem én leszek a végleges kabinetvezető. Keressük a megfelelő személyt, ami nem könnyű. Arra vonatkozóan még nem tudok pontos határidőt mondani, hogy meddig maradok Hódmezővásárhelyen, a Polgármesteri Hivatalban. Minden attól függ, hogy polgármester úr meddig tart igényt a munkámra, én pedig meddig és mit tudok vállalni.

 

Ön többször nyilatkozott korábbi főnökeiről, a velük való munkakapcsolatról is. Az eddigi közös munka tükrében milyen főnöknek és milyen vezetőnek tartja Márki-Zay Pétert? Hogyan jellemezné az Önök közötti együttműködést?

 

Márki-Zay Péter nem tekintélyelvű vezető. Határozott, de nem autokrata. Értékeli a teljesítményt, tud motiválni. Jól dolgozunk együtt, de nem súrlódásmentesen. Mindketten erős egyéniségek vagyunk, határozott felfogással és kialakult szokásokkal. Én szigorú időbeosztással dolgozom és erre próbálom ösztönözni a polgármester urat is, míg ő hajlamos hosszabban beszélgetni az emberekkel.

 

Korábban azt nyilatkozta, az országos politikában egykori főnökei olykor politikai kérdésekről is kikérték a véleményét, Márki-Zay Péter viszont az első hetekben nem. Azóta szoktak-e politikai jellegű ügyekről, kérdésekről is egyeztetni Márki-Zay Péterrel? Mit gondol az általa képviselt helyi politikai irányvonalról, illetve országos politikai szerepvállalásról?

 

Van politikai tapasztalatom, és kialakultak a politikai nézeteim is. Sokat mozogtam politikai közegben, dolgoztam politikusokkal, de semmilyen formában nem voltam politikaformáló. Ha megkérdezték a véleményem egy-egy dologról, elmondtam. Most is ez a helyzet. A hódmezővásárhelyi politikai viszonyokat nem ismerem, erről nem lenne bátorságom véleményt nyilvánítani. Márki-Zay Péter országos politikai szerepvállalásával pedig nem foglalkozom. Jelenleg nem is érzékelek ilyet.