Márki-Zay összekoccant a példaképének tartott Jobbikkal – mert összeállt a Jobbikkal

Néhány napja állt ki a sajtó elé a Szolnoki Többség nevű formáció azzal, hogy elindulnak az önkormányzati választásokon, de ez a Szolnoki Többség nem az a Szolnoki Többség, amely bejelentette, hogy Lukácsi Katalint indítják polgármester-jelöltnek a településen.

 

Szolnokon a helyi ellenzéki polgármester-jelölt a központi párthatározsattal szemben a Jobbik HELYI szervezete, az LMP, a DK és az MSZP által támogatott szocialista politikus, Radócz Zoltán volt. Egészen a tegnapi napig.

 

Ugyanis több mint érthetetlen váratlansággal a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként bejelentkezett polgármesternek Lukácsi Katalin is, a MMM „arca”, akit a Jobbik központi pártszervezete is támogat – valamint a Momentum.

 

Történt mindez akkora elánnal és bizonyítási vággyal, hogy Lukácsi Katalin aga mögött is hagyta a fővárost, az országot – és rapid le is költözött Szolnokra – tán, hogy asszimilálódjon, tán, hogy megismerje bő két hónap alatt a várost, amit pártutasításra vezetnie kell, ki tudja.

 

Az mindenesetre tény, hogy alaposan megpördítették az MSZP-s jelöltet és hátterét a váratlan húzással, nehogy már sínen legyen az ellenzéki megállapodás.

 

A krimikben ilyenkor dobják be a „kinek az érdeke” kártyát, ez nem tennénk, mert egyértelmű, hogy mindez a Fidesz érdeke, még ha (ön)tudatlanul is forgolódik ébren lázálmokban a Márki-Zay-féle mozgalom, mint a mérleg kinyújtott nyelve.

 

A teljesen értelmetlen – vagy nagyon is érthető, de inkább nem értenénk – cicaharc odáig fajult, hogy az utóbbi időben oly divatossá vált előválasztás ötletével rukkolt elő a helyi Jobbik szervezete, lássuk, ki marad egyedüli hegylakóként az észak-alföldi városban. Mindenesetre milyen érdekes, hogy ezzel az ötlettel eddig egyetlen fideszes politikus sem ugrott elő a bokorból, csak a kvázi baloldalon ijesztgetik egymást a partiarcok.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e megállapodás a városban az ellenzéki szereplők között, egy azonban biztos: ha minden így marad, csontnélküli a Fidesz győzelme Szolnokon. Azt viszont bizton tudni, hogy egyre sűrűsödik Márki-Zay körül az öntörvényű és kiszámíthatatlanabb irányú és célú bolygóközi állás.

 

De nincs miért aggódni – a klímakatasztrófa úgyis helyrerak mindenkit.

 

(forrás: szabadhir.hu)