Már megint botrány van Demjén körül

Lefújták ugyanis Demjén Rózsiék kaposvári koncertjét, így a zenekar milliókat bukott. Demjén nem tudja, kapnak-e kártérítést, de lett volna másik meghívásuk is arra a napra.

 

"Dühös vagyok, mert hiába mondom, hogy semmi közöm nem volt a lefújáshoz, sokan gondolják majd azt, hogy biztos miattam hiúsult meg ez a koncert. De leginkább az dühít, ahogy elbánt velem a szervező" - nyilatkozta a Blikknek a Kossuth-díjas zenész, akinek pénteken Kaposváron lett volna koncertre, szombaton pedig Győrszentivánon, de a szombatit a szervezők lemondták.

 

Demjén szerint azért hiúsult meg a fellépés, mert anyagilag nem jött ki az előzetes számítás, ami számára azért hihetetlen, mert a plakát szerint rengeteg szponzora volt az eseménynek. "Erős a gyanúm, hogy spórolni akartak a reklámozáson, és ezért nem kelt el elegendő jegy, mert idén eddig mindenhol telt ház előtt játszottunk" - fogalmazott Rózsi.