Már a látszatra sem adnak: nem lesz ellenzéki tag a Médiatanácsban

Az ötfős Médiatanácsot 2010 októberében választották meg 9 évre, és mivel a tagok mandátuma hamarosan lejár, ezért a médiatörvénynek megfelelően ült össze egy eseti parlamenti bizottság, hogy jelölje az új Médiatanács tagokat. 

 

„Az ellenzéki pártok kölcsönösen támogatták egymás jelöltjeit, ezzel szemben a Fidesz nem állított jelölteket, megvétózva ezzel a teljes jelölési eljárást. A bizottság elnöke, Halász János arra hivatkozott, hogy túl szigorúak a törvényi feltételek és túl bürokratikus a jelölési folyamat, ezért az őszi parlamenti ciklusban a Médiatörvény módosítását ígérte.

 

Az ellenzéki pártok ragaszkodnak ahhoz, hogy a Médiatanácsnak legyenek ellenzéki tagjai és követelik, hogy a Médiatörvény módosításába ellenzéki javaslatokat is befogadjanak” - közölték a Médiatanács tagjelölő bizottságának jobbikos, MSZP-s, LMP-s, DK-s és párbeszédes tagjai a csütörtöki ülés kudarca után az MTI-vel.