Május 8. margójára: A mandátum átvételéről és a bojkottról

Ez önmagában nem hiteles, bár kétségtelenül a hangulathoz ügyesen illeszkedő kommunikációs próbálkozás.

 

Jelentős és szisztematikus visszaélések voltak

 

Másrészt mert szerintem, ha egyszer egy párt/politikus úgy dönt, hogy elfogadja a játékszabályokat, legyenek azok bármily torzak is, és a szavazóik úgy döntenek, hogy ismerve a peremfeltételeket, szavaznak rájuk, akkor a választások után a bojkott csak akkor indokolt, ha nagyon durva választási csalás történt.

 

Márpedig itt, bár voltak anomáliák, nem bizonyosodott be, hogy a választás napján, a tényleges választási lebonyolítás során lettek volna olyan mértékű visszaélések, amelyek alapjaiban felülírhatták volna a korábbi részvételi döntést. Jelentős és szisztematikus visszaélések voltak, de nem a választás napján, hanem az azt megelőző 4 évben folyamatosan, elsősorban az állami kézbe vett közmédia és a köré kiépített Habony média által, a százmilliárdos állami kommunikációs kampánnyal, a pártellenőrzés alá vont ügyészséggel, és persze magával az új választási törvénnyel. De ezek a tényezők ismertek voltak február 19., az ajánlásgyűjtés kezdete előtt is, azaz nem indokolnak egy utólagos bojkottot.

 

A bojkott a kampány megkezdése előtt lehetett volna egy legitim és talán ésszerű lépés - én magam is gondolkodtam róla az elmúlt hónapokban, hogy ki kellene maradni ebből az egész kutyakomédiából.

 

A választás után már nincs realitása a bojkottnak

 

De egy olyan terepen, ahol az ellenzék ennyire széttagolt, ott reálpolitikailag egyszerűen nem volt realitása a bojkottnak. Hiszen ha 1-2 szereplő bojkottál, akkor a többi csak jót röhög a markába és begyűjti a bojkottálók potenciális szavazatainak jelentős részét és az utánuk járó erőforrásokat. A bojkottálók meg erőforrás nélkül elmehetnek utcai forradalmároknak, vagy kivonulhatnak. Az, hogy az ellenzék nem volt képes (mert több szereplőnek sem állt szándékában) megegyezni a választási törvény módosításáért történő közös fellépésről és  végül legalább a 2/3-ot megakadályozó részleges koordinációról sem, szerintem jó bizonyítéka annak, hogy a bojkottról sem tudott volna egyezség létrejönni.

 

 

A kampány során voltak olyan pontok, amikor elgondolkodtam azon, hogy én magam egyoldalúan visszalépjek, mert elegem volt a szemforgató kutyakomédiából, ami az ellenzéki térfélen zajlott és nem örültem neki, hogy ehhez adom a nevemet. De mivel az Együtt 5 vezetője 150 millió Ft visszafizetésének terhét vitte a vállán, egyszerűen nem jöhetett szóba az ilyen magánakció. Végül így is elbuktunk, de a széleskörű visszalépéseink miatt a tükörbe legalább nyugodt lelkiismerettel tudok nézni. 

 

Patthelyzetet teremt a kormány anyagi zsarolása

 

Akik bojkottot követelnek, azok mintha azzal sem lennének tisztában, hogy a politizáláshoz erőforrás kell. Úgy csinálunk, mintha mindenki csak megélhetési politikus lenne, akinek szüksége van egy fizetésre ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy politizáljon, vagy állami támogatásra ahhoz, hogy szakértőket tanácsadókat vegyen fel, hogy programot írjon vagy rendezvényeket szervezzen. Ilyenkor nem gondolunk abba bele, hogy ha nem lenne a politikusoknak fizetése és a pártoknak juttatásai, akkor a politika frontvonalában való szerepvállalás gazdagok luxushobbijává válna, illetve még inkább egyes gazdasági lobbicsoportok kezébe kerülne.

 

Márpedig a magyar ellenzéki közösség nem áll arra készen, hogy állami támogatás hiányába éveken át eltartson érdemi számú ellenzéki politikust és formációt (az ellenzékiség minőségét meg most hagyjuk, az másik kérdés). Az a szolidaritás, ami az Együtt elnökségi tagjai irányába kibontakozott, ámulatos, azonban egyelőre egyszeri jelenség. Erre tartósan építeni most nem lehet. (Megjegyzem, a pártok állami támogatására sem, amelyet a Fidesz bármikor visszavághat és szerintem meg is fogja tenni, de az egy következő helyzet lesz.)

 

 

Ergo, azt elfogadom, hogy a megválasztott képviselők átveszik mandátumaikat, különösen az egyéni képviselők esetében nem is merült fel bennem, hogy másként tehetnének. Az viszont már egy másik és jogosan feltett kérdés, hogy egyrészt ezt hogyan teszik, másrészt mi mindent fogadnak még el, és főleg mire használják majd a mandátumokkal járó közjogi és anyagi kiváltságokat. Mert pl. a fenti, az erőforrások szükségességéről szóló érv nem legitimálja azt, hogy a havi bruttó 1 milliósra emelkedő képviselői tiszteletdíj mellé még a bizottsági tagsági meg egyéb parlamenti funkciók után további havi több százezer forintokat vágjanak személyesen zsebre. Ezek a pozíciók ugyanis nem adnak hozzá jelentősen többet a képviselők közjogi jogosultságaihoz, hiszen a bizottságokban pedig 2/3 mellett nem lehet úgysem semmilyen érdemi munkát végezni.

 

Szánalmasnak ígérkező 4 év jöhet

 

De elfogadhatónak tartanám, tekintve az ellenzék borzasztó erőforrás hiányát, ha pl. úgy vennék fel a képviselők az ilyen többlet díjakat, hogy közben rögtön teljesen transzparens módon bemutatnák,hogy azt már nem személyes megélhetésükre fordítják (hiszen az alapilletmény azt bőségesen fedezi), hanem más olyan célokra, amelyek az ellenzék országos szintű újraszervezését segítik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mire jó az olyan ellenzéki képviselő, aki évszámra nem tud semmi érdemlegeset felmutatni... (Véleményem szerint a most parlamentbe kerülő képviselőknek egy jelentős része ilyen, de ismét csak, mivel ők kaptak felhatalmazást és mi nem, az én véleményem  ebből a szempontból most nem mérvadó.)

 

 

Az eddigi bejelentések alapján egyelőre egyedül Hadházy Ákos jár el olyan módon, ami számomra szimpatikus. Bár átveszi a mandátumát, távol marad az ünnepélyes haccacárétól, ahol nemcsak ország, de a világ számára is úgy csinálnak majd, mintha egy normális, demokratikusan megválasztott országgyűlés alakulna meg. Nem fogad el további funkciókat sem. Ha igazak szavai, akkor Hadházy az ellenzéki pártok kerekasztalánál javasolta, hogy valamennyien tegyenek így. Ugyanis az ünnepélyes eskütételen ott ül számos ország nagykövete és a nemzetközi sajtó – ha az ellenzék egységesen távol maradt volna a show műsortól, annak lett volna szimbolikus üzenete a világ irányába is. Állítólag a pártok nem tudtak egyezségre jutni erről a javaslatról, így csak Hadházy követi ezt a megoldást. Ezt nagyon sajnálom.

 

Még egy kicsit reménykedem, hogy lesz még néhány olyan képviselő, aki valamilyen formában végül megtalálja a módját annak, hogy erős, szimbolikus gesztussal tiltakozzon a demokratikusnak csúfolt választás és a rendszer ellen és egy erős gesztussal kezdje ezt a szánalmasnak ígérkező újabb 4 évet.

 

A remény hal meg utoljára.

 

(Az írás a mai eseménnyel kapcsolatban a szerző személyes véleményét tükrözi)