„Majdnem megvertek a szemészeten” – döbbenetes látlelet a közállapotunkról

Egyik asszony Sorost szidta, hogy ő nem bírja nézni az undorító arcát. Az őt kísérő pasi migránsozott, Orbánt szent embernek nevezte, aki megvédi az országot ezektől "a nyálukat és taknyukat" csorgató muszlimoktól.

 

Hiába ellenkeztem, csak olajat öntöttem a tűzre.

 

A legmegdöbbentőbb kijelentés az volt, Soros György ahelyett, hogy másokat mentett volna a háborúban, hiszen akkor is kőgazdag volt, csak a saját életét féltette. Minden érvemet felsorakoztattam Soros mellett, eredménytelenül.

 

Nagyon hangsúlyozták a kereszténységüket, amire én azt válaszoltam, hogyha ilyen embertelenek a keresztények, nem szeretnék az lenni. Egyik férfi feldúltan elindult felém, mint aki meg akar ütni.

 

Szerencsére kinyílt az ajtó, végre behívták a szürkehályogműtét előtt álló betegeket. A doktornő elmagyarázta a műtét menetét, azt hittem, itt végre nyugalmam lesz.

 

Azonban a doktornő minden átmenet nélkül elkezdte szidni a románokat - tudom, hogy Erdélyből jött, ami enyhítő körülménynek számítana, hogyha nem hat betege előtt fejtette volna ki románellenes nézeteit.

 

Úgy látszik, itt mindenkinek gyűlölni kell valakit.

 

(R. A.)