Magyarország újra az első a világon Covid-halálozásban

A Worldometers című statisztikai gyűjtőoldal szerint az egymillió lakosra számított, koronavírussal összefüggő halálozásban Grúzia, Örményország, Ukrajna és Litvánia következik utánunk.

 

A szerda reggeli legfrissebb adatok szerint Magyarországon a járvány következtében eddig 34 713 ember vesztette életét – írja a portál.

 

Az Our World in Data idősoros kimutatásán látszik, hogy az uniós országok között november 29-én került Magyarország az első helyre a halálozásban a hétnapos mozgóátlag alapján (a mozgóátlag kisimítja az általában a statisztikai adatközlésekből származó hullámzásokat). Ezen a grafikonon csak a jelenleg legkritikusabb helyzetben lévő EU-s országok láthatók.

 

A magyar adatszolgáltatás teljesen kiszámíthatatlan, mióta az operatív törzs hétvégente nem közöl adatokat a járványról, csak hétfőnként teszi közzé egyben a péntek és vasárnap közötti számokat. A nemzetközi statisztikákban emiatt úgy néz ki, mintha Magyarországon a nyár óta minden hétvégén „megszűnne a pandémia”, mintha nem lenne egyetlen új fertőzött sem – olvasható a beszámolóban.