Magyar Péter Vitézy Dáviddal is tárgyalt a fővárosi vezetés témájában

Magyar Péter pénteken egyeztetett Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölttel, aki ősztől a Fővárosi Közgyűlésben lesz képviselő. Vitézy Dávid civil szervezetének rajta kívül még három képviselője lesz a Budapest ügyeiről döntő testületben.

 

„Egyetértettünk abban, hogy Budapest működőképességének biztosítása kiemelt fontosságú, továbbá abban is, hogy az eddigi mutyik megszűntetésének elengedhetetlen feltétele a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetésének nyílt, transzparens pályázaton történő kiválasztása" – írta a találkozóról Magyar.

 

Egyúttal hozzátette, hogy „látszik, hogy a Fidesz és az óellenzék bizonyos erői a jelenlegi status quo fenntartásában érdekeltek. Mi a TISZA Pártnál - alapozva a június 9-i választói felhatalmazásra - egy sokkal takarékosabb, átláthatóbb és politikai kompromisszumokat is követelő közös munkában hiszünk".

 

Mint ismert, a Tisza párt elnöke az egyeztetések sorában a Fidesz vesztes főpolgármester-jelöltjét is megkereste a napokban. Erről Szentkirályi Alexandra annyit nyilatkozott, hogy „nem lehet szó együttműködésről a Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Fidesz fővárosi frakciója közt, mert az utóbbi nem működik együtt és nem egyeztet azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják”.

 

A bejegyzés azzal zárul, hogy a fideszes politikus kijelenti, Gyurcsány és Karácsony csődbe vitték Budapestet, ezért nem érdemelnek több esélyt.