Magyar Péter a közösségi médiában fejtette ki álláspontját, miután a 24.hu és a Blikk is beszámolt arról, hogy július elejétől ismét emelkedtek a miniszteri fizetések. A Tisza Párt elnöke szerint, ha kormányalakításra kerül sor, a miniszterelnök fizetése nem haladhatná meg az I. besorolású pedagógus minimum fizetésének (538 ezer forint) hatszorosát, míg a minisztereké a négyszeresét.
A tárcavezetők többségének bére 14 százalékkal nőtt, azonban Lantos Csaba és Nagy Márton, akik már eddig is ötmillió forint feletti fizetést kaptak, mostantól 27 százalékkal többet, azaz 6 millió 362 ezer forintot vihetnek haza havonta. Lantos és Nagy éves bruttó fizetése így túllépi a hetvenhatmillió forintot.
Magyar Péter kritikája szerint elfogadhatatlan, hogy a miniszteri fizetések emelése akkor történik, amikor 3 millió magyar él a létminimum alatt, és egyre többen küzdenek a napi megélhetéssel. Az elnök úgy véli, hogy a miniszterek, akik egyébként milliárdosok, további fizetésemelése vérlázító és pofátlan cselekedet. Hozzátette, hogy Orbán Viktor az átlagbérhez viszonyítva az Európai Unió legjobban fizetett kormányfője, aki már több mint hat és félmillió forintot keres havonta.
A Tisza Párt frissen megválasztott elnöke, aki a pártelnökségért nem vesz fel fizetést, 2019 júniusa és idén február között végig volt havonta egy legalább hárommilliót fizető főállása. Emellé jöttek a különböző igazgatósági és bizottsági tagságok, amikkel csak tavaly már összesen hatmillió forintos havi jövedelemre is szert tett.
A Belügyminisztérium tavaly decemberben hozta nyilvánosságra, hogy január elsejével hogyan emelkedik a státusztörvényt aláíró tanárok fizetése. Ebből a kormányzati kommunikáció elsősorban azt emelte ki, hogy átlagosan harminckét százalékos emelésre lehet számítani, csakhogy ez a gyakorlatban nem mindenkire volt igaz: elsősorban nem a pedagógusbérek, hanem a feszültségek nőttek.
Magyar szerint a Tisza európai parlamenti képviselői minden hónapban félmillió forintot jótékonysági célra ajánlanak fel a fizetésükből, ő pedig a fizetése felét.