Kubatov helyi monstrevállalkozót indít Botkára Szegeden

Nemesi (a képen balra, Botka László polgármester mellett) a főtulajdonosa a Ferroép Fővállalkozó Zrt.-nek, amely számos állami és önkormányzati megrendelést nyert el a városban. A zsinagóga rekonstrukciójától az egyetemi klinika építéséig terjed a cég repertoárja. Nemrég pedig a Lezsák Sándor parlamenti alelnök Lakitelki Népfőiskolája területén megvalósuló termálfürdő építésére kapott nettó 4,5 milliárdos megbízást.

 

A Ferroép 2017-ben 4,76 milliárd forint árbevétel mellett 76 milliós nyereséget ért el. Nemesi Pál egyúttal a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, és a portál szerint korábban Botkával is jó kapcsolatot ápolt.

 

A Fidesz egyébként már a párt igazgatóját, Kubatov Gábort vetette be azért, hogy kézbe vegye Szegeden az ügyet, és sikerüljön a kormánypártnak az, amire évek óta nem képes, hogy leváltsák a szocialista Botkát a város éléről.

 

A párt eddig nem nevezte meg lehetséges jelöltjét, Kubatov nemrég azt nyilatkozta, hogy majd csak az EP-választások után közlik, ki lesz a 2002 óta regnáló Botka ellenfele ősszel. Korábban a Szegedi Tudományegyetem volt rektora, Szabó Gábor neve is felmerült, ő azonban most feltehetőleg elesett a jelöltségtől, mivel az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos visszaélésgyanús ügyek miatt feljelentették őt – idézi a 168ora.hu.