 |  |
Kövér László tobzódó durvasága súlyosan árt a nemzetnek
Nem beszélve most arról a pályaívről, amelyet ez az ember a rendszerváltás előtti időszaktól máig befutott Beavis-ével, Orbánnal kart karba öltve, amelynek minden pontján ugyanilyen öntudatossággal (és önazonossággal) osztotta az észt a mai véleményével akár gyökeresen ellentétesen; és nem beszélve az országgyűlés elnökeként éppen az országgyűlés tökéletes semlegesítése, ellehetetlenítése, megsemmisítése érdekében végzett szorgos munkájáról, elég megnézni egy-egy mai nyilatkozatát, hogy biztosak legyünk benne: valami nagyon eltörött ebben az országban.
A legutóbbiban például - szűk marokkal válogatva - Karácsony Gergelyt "pubertáskorban lévő kiskutyának" nevezi, "amelyik látványosan körbejelöli a területét”. Az ellenzék magyar választók által az országgyűlésbe küldött némely, nevesített képviselőjét "a demokrácia salakjának" hívja, ugyanígy a saját választójogi törvényei által kikényszerített, nagyon nehezen születő ellenzéki összefogást "politikai promiszkuitásnak". Kövér régen túl van a méltánytalanságon: tobzódik a durvaságban és az egyik legnagyobb hangú politikai verőlegényként kiemelkedő szerepe van abban, hogy az ország lelki elgyötörtsége ma már a legrosszabb történelmi időket idézi.
Könnyű lenne Kövérre bármi durvaságot mondani, de minek követni őt ebben, és ami még fontosabb: félreismernénk a probléma lényegét. A helyzetben nem Kövér a probléma, hanem a kontextus és az ország, amelyek eltűrik a személyét; amelyek a gyötrésre - alapvető mentálhigénés reflex hiányában - nem egyöntetű elutasítással, ellenállással, lázadással reagálnak. Kövér nem létezne - vagy másképp beszélne -, ha nem lenne közönsége. Minden okunk megvan ezért a szomorúságra. A színvonalzuhanás, amely nemcsak a legjobbjaink hazája ("Haza a magasban"), de akár egy Gyurcsány Ferenc kimódoltan parlagi praxisa óta bekövetkezett itt, szívszorító./.../
"Most érett be a társadalom egy jelentős részében az ellenzék által kilenc éve folytatott háborús hisztériakeltés gyümölcse. Ugyanakkor ez nem újdonság. A nyilasokat és a kommunistákat 1944–45-ben is a gyűlölet, az irigység, a frusztráció és a gondolattalanság kötötte össze" - mondja ezt és sok egyéb veretes dolgot (tehát) Kövér László.
Karácsonyra, szeretettel. Ilyen erkölcsi és gondolati nívón ilyen sokat elérni ismertségben és elismertségben -- bizony az országunkról kiállított bizonyítvány. Értem én, hogy aki a Magyar Hírlapot olvassa -- leszámítva az ilyen eseti szemlézőket, mint én --, az feltehetően erre a táplálékra vágyik a karácsonyi készülődés közben. De csak ismételni tudom: úgy tenni, hogy ez a szöveg egy zárványnak szól és emiatt szó nélkül hagyni, nem kezelné súlyán a problémát. Ez a beszédmód ugyanis a magyar közbeszéd mainstraemje (gondoljunk bele, az országgyűlésünk elnöke képviseli) és félő, nem is fog kiszorulni belőle a belátható időben, aminek a lelki, erkölcsi kára a politikain túl is felmérhetetlen. Nagyjaink életáldozatai ebben a tizenöt percben, míg olvashattuk hazánk e szomorú látleletét, teljességgel hiábavalónak tűntek.