Kivénhedt HÖK-elnök médiabirodalmat épít Szegeden

Saját televíziócsatornát vásárolt a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatához (HÖK) kötődő vállalkozás, a Hallgatói Mozgalom Vagyonkezelő Kft. – írja honlapján a Szeged TV.

 

A bevásárlást a 24.hu szúrta ki, azzal együtt, hogy a hökös cég ezzel százszázalékos tulajdonrészt szerzett a Telin TV-t üzemeltető társaságban.

 

A cikk szerint ez nagy fogásnak számít, hiszen a Telin kábeltelevízió évtizedes múltra tekinthet vissza, adása Szeged mellett Csongrád megye több településén fogható. A hallgatói szervezet közleményében köszönetet mondott Oláh János tulajdonosnak a szegedi kábelcsatorna jelképes eladási áráért.

 

A portál arra is emlékeztet, hogy Oláh 2006-ban a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje volt, ráadásul az új kft.-vel tovább bővült a szegedi HÖK jelentős cégbirodalma: a Hallgatói Mozgalom Vagyonkezelő Kft. tulajdonosa ugyanis hallgatói önkormányzat három alapítványa.

 

A társaság ugyanis több másik kft.-ben tulajdonos, amelyek vendéglátásban, illetve médiában érdekeltek, illetve a Szegedi Tudományegyetemmel közösen birtokolja a hallgatói szolgáltatásokat nyújtó Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Kft.-t.

 

(168ora.hu nyomán)