Kíméletlenül szárnyal a hétköznapi élelmiszerek ára

A hagyma ára több mint duplájára emelkedett, de nagyot drágult még a krumpli és a káposzta is. A liszt ára felhúzta a kenyérét is - a pékek a teljes növekedést a vevőkre hárították.

 

A statisztikákat látva más örömünk nemigen lehet, legfeljebb az, ha valami nem drágult (legalábbis nem nagyon). A KSH-s listán 51 olyan termék van, amelynek ára 5 százalékon belül nőtt, vagy csökkent tavaly június óta. 38-nál pedig 5 százalékon felüli drágulás tapasztalható tavalyhoz képest.

 

A teljes KSH-termékkosár ára tavaly júniusban 644 100 forint volt, idén a 94 termék és szolgáltatás összeadott értéke 670 433 forintra emelkedett. Ez mintegy 4 százalékos drágulást jelent egyetlen év alatt.

 

A három legnagyobb áremelkedésen átesett termékben közös, hogy mind zöldség: a fejes káposzta 41,9 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor (253-ról 359 forintra drágult egy kiló). A késői burgonyából egy kiló tavaly júniusban átlagosan 197 forintba került, idén már 334-be, ami 69,54 százalékos drágulást jelent.

 

Az első helyen toronymagasan a vöröshagyma végzett: tavaly ilyenkor egy kiló 197 forint volt átlagosan, idén júniusban viszont már 431 forintos átlagáron kínálták. Ez 126,8 százalékos áremelkedés egyetlen év alatt.

 

(forrás: penzcentrum.hu)