Karácsony vétója a fővárosi koalícióban is feszültséget okozott – Gyurcsány rögtön rárepült

A DK szerint Karácsony lenyúlta a szerda este benyújtott javaslatukat, más koalíciós párt meg az egyeztetés hiánya miatt elégedetlenkedik, csakúgy, mint pár érintett polgármester. Megnéztük azt is, hogy érintheti a vétó a környék fejlesztéseit, beígért kormányzati támogatásokat.

 

A főpolgármester csütörtökön bejelentette: a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal kötött megállapodását, ezért javasolja, hogy a fővárosi közgyűlés vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását.

 

A bejelentés jól jöhet a főpolgármesternek az előválasztási kampányban, mert határozottságot sugall, az ötlet azonban nem az övé volt. A vb-vétót tartalmazó javaslatot a DK-frakció nyújtotta be szerda este.

 

A politikai hasznot viszont Karácsony zsebelte be azzal, hogy a DK-t megelőzve a nagyközönség előtt ő jelentette be, hogy ő maga személyesen mondja le a vébét. Ezért érthetően megorrolt rá a DK-frakció, még akkor is, ha Gyurcsány Ferenc saját közösségi oldalán békítőleg tette tisztába a helyzetet: „A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel” – írta.

 

De van olyan elmélet is, hogy a koalíciós feszültség éppen Karácsony részéről keletkezett, akit kvázi megzsarolt a DK, hogy végigviszi a vétó ügyét, és ha a főpolgármester nem szavazza meg, akkor is a DK jár vele jól, mert az előválasztási kampányban Dobrev Klára erőt tud felmutatni vele.

 

Ugyanakkor Karácsony hirtelen bejelentését nem egyeztette más koalíciós párttal sem, ezért pedig több párt neheztel a főpolgármesterre, tudtuk meg az egyik párt prominensétől. Nemcsak a pártok, hanem az érintett kerületi polgármesterek is aggódnak – olvasható a telex.hu cikkében.