Kalauz a kezdő pipásoknak

Mielőtt azonban belevágnánk a technikai részletekbe…

 

Mielőtt beavatnánk abba, amit mindenképp tudni érdemes, mindenképp tisztázni kell kell két dolgot! Egyrészt azt, hogy a pipázás nem a sietős embereknek kitalált hobbi. Akik a mai rohanó világtól egy pillanatra sem szeretnének elszakadni, azok inkább felejtsék is el a pipákat. Másrészről pedig mindenképp szerezze be az összes kelléket, melyre szüksége lesz!

 

Tények és tévhitek

 

A pipázásról szájhagyomány útján rengeteg “ tény “ terjeng a különböző internetes felületeken. Mindenekelőtt fontos tudnia, hogy a sok pöfékelés közül a pipázás a legkevésbé ártalmas, hiszen a füstöt az igazi pipások nem tüdőzik le.

 

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a frissen a gyárból érkezett pipa még nem tökéletes, ugyanis azt még ki kell égetni. Persze aki ezt felesleges macerának érzi, az vásárolhat akár olyan darabot is, amelyen ezt az igencsak fontos műveletet már elvégezték a gyárban. Ugyan néhányan teljes meggyőződéssel hirdetik, hogy az újdonsült pipát wishkey-be, mézbe, konyakba kell mártani az első használat előtt, ez azonban hatalmas tévhit! Hallgasson az öreg pipásokra, és eszébe se jusson ezt kipróbálni!

 

Egy ehhez hasonló ormótlan badarság az is, hogy az újdonsült pipát fokozatosan kellene szívni! Teljes nyugalomban már az első pipázás alkalmával az egészen megtömött pipát elszívhatja.

 

Amit minden pipásnak tudni kell: a helyes technika

 

Sokat emlegettük, most ideje beavatnunk a pipázás rejtelmeibe! A következő pontok betartása melegen ajánlott, hiszen az élmény így lehet tökéletes, mégha nem is elsőre! A pipázás hangulatát, stílusát meg kell szokni, ez pedig akár három-négy alkalomba is beletelhet.

 

Lássuk tehát a helyes technikát, lépésről lépésre!

 

1.Tömés

 

A legelső lépés általában egyszerű. A pipák esetében sincs ez másképp, bár tény, hogy gyakorlást igényel. Fontos, hogy a pipában a dohány legalul egészen laza, felette kissé tömöttebb, míg legfelül, ott, ahol majd meggyújtásra kerül egészen meg legyen tömve a pipa. A tömést egyszerű ellenőrizni: szívja meg a megtömött pipát, ha egészen enyhe ellenállást érez, a tömés tökéletesre sikerült.

 

2.Gyújtás

 

A folyamat kevésbé trükkös része, már ha megvan hozzá a megfelelő eszközünk! A pipázáshoz ugyanis nem alkalmas az egyszerű cigarettásoknak gyártott öngyújtó! Miután a szájába vette, a pipa meggyújtására alkalmas öngyújtót használva gyújtsa meg, miközben szívja meg néhányszor röviden. Miután meggyulladt, mindenképp tömködje kissé vissza a megduzzadt dohányt!

 

3.Élvezze ki a füstölést!

 

4.Tisztítás

 

Sose hagyja ki ez a lépést, így biztosítja a következő alkalomra is a tökéletes élményt! A tisztításhoz csavarja le a pipa szárát, és a pipatisztító segítségével távolítsa el a nedvességet és az el nem égett dohányt, majd cserélje ki a filtert!

 

(x)