Isteni szerencséje volt..?: Balog emberminisztert négy rendőr teperné le

Balog Zoltán Gyurcsányék alatt minden atrocitás nélkül kijelenthette, tibeti zászlót lobogtatva a sajtó színe előtt: "A magyar Országgyűlés szólítsa fel a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, a lelkiismereti és a vallásszabadságot, a tájékoztatáshoz való jogot és a sajtószabadságot Tibetben és a Kínai Népköztársaság területén. Továbbá arra is felkérik őket, hogy kezdjenek tárgyalásokat Tibet státuszáról a tibeti nép képviselőivel."

 

A kínai kommunista diktatúra miniszterelnöke tegnap Orbán diktatúrájának fővárosába érkezett. A látogatás miatt négy napra lezárták a fél fővárost – sőt arra is volt kapacitás, hogy négy rendőr rohanjon le egy férfit, aki a magasba akarta emelni a tibeti zászlót.

 

 

Hendrey Tibor a Deák tér mellett, a kínai konvoj útvonala mellett a járdán várta, hogy elhaladjon mellette a miniszterelnök s a szabad véleménynyilvánítás demokratikus jogával élve egy tibeti zászlót a kezében tarthasson.

 

A 444-nek elküldött videón látszik, hogy a rendőrök már előre körbeállják, amikor pedig elkezdi lengetni a zászlót, illetve “Free Tibet”-kiáltásokkal tiltakozik, akkor erőszakkal lefogják.

 

FREE TIBET.