Ingyenes vidéki lapdömpinggel készül a kormány a választásra

A Narancs úgy véli, a lapot a Mediaworks azért indítja el, mert a 2022-es választások előtt nem tartják elégségesnek, hogy az állami propaganda csak a Mediaworks megyei lapjaiban jelenik meg. Főleg azokra a városokra fókuszálnak, ahol a Fidesz az önkormányzati választásokon vereséget szenvedett.

 

Úgy tudni, az ingyenes színes újság Tatabányán, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Szekszárdon, Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon, Pécsett, Dunaújvárosban, Nagykanizsán jelenik meg, hetente és 24 oldalas lesz.

 

A tartalom egyharmada helyi Fidesz-barát, ellenzéket ekéző, lejárató szövegekből, egyharmada központilag gyártott bulvártartalomból, egyharmada reklámokból fog állni.

 

A Narancs úgy tudja, a City várományosa az a Pósa Árpád lehet, akire 2017-ben a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztését bízták rá, miután lefejezték a megyei napilap vezetését. Később dolgozott a Hír TV Online-nál, és a szintén kormánypárti Délmagyarnál, majd egy éve a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesi feladatait bízták rá.

 

A Mediaworks egyébként a kormányzati hátszél és a jelentős állami bevételek ellenére masszívan veszteséges volt 2019-ben, de nyilvánvalóan a közelgő választási kampányban nem lesz gond a finanszírozással. Keresték a kiadóvállalatot is, de nem reagáltak a kérdésekre.

 

A holdinghoz olyan kormányközeli médiumok tartoznak mint a Magyar Nemzet, a 888, a Retro Rádió, az Origo, a HírTV, de az összes megyei napilap is a portfóliójuk része.

 

(forrás: media1.hu)