Ima 300 milliárdért – Isten fizesse meg Brüsszel helyett

Mindez közel sem vicc. Sajnos.

 

Ugyanis a mélyen katolikus-vallásos-erkölcsös-aszkéta Fidesz-kormány biztosítja, hogy legyen hol elmondani egy szép nagy imát s erre kiváló helyszín (mi más) a szép zöld gyep, amit éppen idén kerítenek körbe egy cca. 300 milliárdos építkezéssel.

 

A stadion tervezett költsége egyébként bruttó 30 milliárd forintról indult, ez az összeg tavaly februárig kúszott fel bruttó 190 milliárd forintra, a stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést pedig tavaly márciusban nettó 143 milliárd forintról írták alá, amiben nincs benne az áfa.

 

A kormányberuházások eddigi menetét ismerve nem hamukázunk nagyot, ha úgy véljük, hogy a végső összköltség csengeti a 300 milliárdot.

 

S egy ilyen laza finanszírozású grundot mire is használhatnak jobban, mint az első fixre lekötött, óriási, nemzetközi, színes-szagos eseményre, jelesül KÖZÖS IMÁRA s az ezt kísérő tömeges elsőáldozásra. Bizony.

 

Ugyanis 2020-ban Budapesten tartják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, aminek kiemelt eseménye lesz az elsőáldozással egybekötött nyitómise – vagy a nyitómisével egybekötött elsőáldozás, az eufória szempontjából egyre megy.  S hol máshol lehetne egy ilyen bensőségesen meghitt magánjellegű eseménynek perverz helye, mint egy több százmilliárdos óriásstadionban.

 

Pont mint a kádári májuselsejék a Felvonulási téren – amit most szánt be a népnemzeti kormány – csak az oda épített tribün nem került 300 milliárdba, meg aztán Sztálin halála után bölcsebbnek látták, ha leszoknak a komenista gigantomániáról a békesség és a kiegyensúlyozott néplélek érdekében.

 

Nem úgy a mai bugrisok, akik irgalmatlan pazarlással felhúznak egy lázálmot annak álmodója helyett s annyira telik az életre leheléséből, hogy mindössze tömegimát és szeppent gyermekek arénatömegű elsőáldozását képesek felmutatni az első tuti sportesemények között.

 

Miközben Ferenc pápa elsőként igyekszik szembenézni és felszámolni az egyházon belüli pedofilizmust, a magyar kormány nyíltszíni és tömeges blaszfémiába kényszeríti kiskorúak százait a vallás penészes leple alatt – a sátáni Brüsszel uniós finanszírozásából; tuti sűrűn kell majd hányni a kereszteket, hogy Karthágóként be ne omoljanak a judáspénzből, de felépült sportszentély falai.

 

Ezért mi is elmormolunk majd egy imát – áfa nélkül.

 

(kép: illusztráció)